Veszélyhelyzetet rendelt el az árvíz miatt a miniszterelnök. Az intézkedés Győr-Moson-Sopron valamint Komárom-Esztergom megyét, illetve Pest megye és a főváros Duna-parti területeit érinti. Orbán Viktor a Kormányzati Koordinációs Tárcaközi Bizottság ülése után elmondta: a költségvetési források rendelkezésre állnak a védekezésre. A paksi atomerőmű működését, biztonságát nem veszélyezteti az áradás - mondta az üzemeltető társaság vezérigazgatója. Hamvas István hozzátette, a gátak védelmére nincs szükség, ehelyett a zsilipek épségére és az uszadékok veszélyére összpontosítanak.
Megkezdték a Margit sziget árvízvédelmét, a területen álló két szállodát átmenetileg bezárják, a vendégeknek péntek délig kell kiköltözniük. A Duna áradása miatt kiürítették a Római-parti lakóövezetet is. A fővárosi ivóvíz minőségét nem rontja a Duna magas vízállása. A Főpolgármesteri Hivatal szerint naponta vesznek mintát a kutakból. Átvezényelte az árvíz által nem veszélyeztetett területek vízügyi munkatárait a Duna és Mosoni-Duna térségébe az Országos Műszaki Irányító Törzs.
Tömeges kitelepítéseket rendeltek el a Duna és mellékfolyói áradása miatt Németországban. Nyugat-Ausztriában komoly károkat okozott az árvíz, a gazdák szerint az idén már nem termelhetnek a sárlavinák borította földeken. Észak-Csehországban több ezer háztartás maradt áram nélkül, hatezer embert kellett kitelepíteni. Pozsonyban rendkívüli helyzetet rendeltek el, a Duna és a Morva elvághatja a külvilágtól a szlovák főváros nyugati részét, Dévényt.
Emlékhellyé avatták az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot a nemzeti összetartozás napján. A trianoni döntés máig feldolgozatlan emlékéről beszélt határontúli magyar fiatalok előtt Áder János köztársasági elnök Sándor-palotában. Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke korábban a parlamentben azt mondta: legalább egymillió aláírásra van szükség ahhoz, hogy az Európai Bizottság a Kárpát-medencei őshonos magyar kisebbségek autonómiatörekvésével foglalkozzon.
Mindenképpen végrehajtja a következő 10 százalékos rezsicsökkentést a kormány - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a tárca elmúlt 3 évének összegzésekor. Németh Lászlóné arról is beszélt, hogy eddig két cég jelezte, hogy tárgyalna a kormánnyal a további együttműködésről.
A trafikpályázatok nyilvánossága érdekében pert indít hat szervezet képviseletében a Társaság a Szabadságjogokért. A szervezet a többi között a Transparency International Magyarország és három internetes portál nevében lép fel azért, hogy megismerhessék a pályázatok elbírálási szempontjait, a vesztes és győztes indulók névsorát, pályázatait, üzleti terveit, valamint a döntéshozók személyét.
Támogatja a kapcsolati erőszak büntetőjogi tényállásának létrehozását a Kúria elnöke. Darák Péter, az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, indokolt a változás, ha egy nem kívánatos társadalmi jelenségre hívja fel a figyelmet. A Kúria büntetőjogi kollégiuma átvizsgálja, mennyiben felelnek meg korábbi iránymutatásai a júliustól életbe lépő új Büntető Törvénykönyvvel összefüggésben - mondta Darák Péter.
Továbbra is egyeztet az MSZP a közös miniszterelnök-jelölt személyéről Bajnai Gordonnal, illetve az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséggel. Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták egri rendezvényén cáfolta az a sajtóértesülést, hogy az MSZP vezetése döntött volna arról, hogy mindenképpen őt jelölik a párt miniszterelnök-jelöltjének.
Még nincs döntés a közétkeztetés részletszabályairól - közölte az egészségügyi államtitkárság. Előzőleg a Népszabadság egy minisztériumi előterjesztésre hivatkozva azt írta, hogy átlagosan 562 forintba kerülne a felső tagozatosok napi étkezése, 262 forintba pedig az ebédje, ha a menzákon bevezetnék a kötelező reformkonyhát.
Június elsejétől a Budapesti Közlekedési Központ kezeli és üzemelteti az M1-es és az M7-es autópálya bevezetőjének budapesti szakaszát. Ezentúl a hibaelhárítást, útellenőrzést a BKK, az egyéb feladatokat pedig a Fővárosi Önkormányzat cégei végzik. A változás lehetővé teszi, hogy 2014-ben buszsávot jelöljenek ki a leállósáv helyett. A központ szerint a járművezetők számára semmilyen észlelhető változás nem történik, ugyanakkor a buszok gyorsabban haladhatnak majd a lakott területen kívüli útszakaszon.