Újabb vita a Margitszigetről

Infostart
2013. június 4. 20:43
A XIII. kerület polgármestere ismét tiltakozott az Országgyűlésben az ellen, hogy a Margitszigetet fővárosi kezelésbe vonják. A kormánypártok részéről közigazgatási tárca államtitkára védte a döntést.

A szocialista Tóth József, a XIII. kerület polgármestere napirend előtti felszólalásában azt kifogásolta, hogy a kormány az érintettekkel való egyeztetés nélkül nyújtott be törvényjavaslatot, amelynek értelmében a Margitsziget már nem a kerület, hanem a főváros igazgatási területe lenne.

Nevetséges az is, hogy turisztikai indokokra hivatkoznak, hisz ilyen módszerekkel kivehető a kerületek kezéből a Budai Vár, a Kossuth tér vagy a Gellérthegy, de később eljuthatunk addig is, hogy nem csak turisztikai, hanem gazdasági indokkal is elvehetnék az V. kerület banknegyedét, a győri vagy kecskeméti ipari parkot.

A polgármester hozzátette: teljesen felesleges a közigazgatási határok megváltoztatása, anélkül is fejleszthető a sziget.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára azonban úgy látta, hogy a polgármestertől egy szakmai érvet sem lehetett hallani arról, hogy miért ne a főváros gyakorolja a XIII. kerület helyett a hatósági jogköröket.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány nem veszi el az önkormányzatoktól a Margitszigetet, csupán a kerület helyett a főváros kezelésébe helyezi. Rétvári Bence emlékeztette a polgármestert, hogy nem is a kormányzat állt elő az ötlettel, hanem a fővárosi önkormányzat, mikor végiggondolta a 2030-ig tervezett fejlesztéseit.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást