A vártnál magasabban tetőzhet a Mosoni-Duna

InfoRádió / MTI
2013. június 4. 17:52
A néhány nappal korábban jelzettnél 40-50 centiméterrel magasabban tetőzhet a Mosoni-Duna - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott.

Széles Sándor közlése szerint a megáradó Duna visszaduzzasztó hatása csütörtöktől érvényesülhet itt és a térség többi mellékfolyóján, így a Marcalon és a Rábán.

A Duna tetőzését szombatra várják a szakemberek a térségben, és egyelőre nem tudni, mikor és milyen tempóban indul meg majd az apadás. Hozzátette: az elmúlt napok németországi, ausztriai tapasztalatai alapján naponta akár egy métert is zuhanhat a vízszint.

A védekezési munkákról szólva Széles Sándor elmondta: jelenleg is erősítések, magasítják a gátakat az Öreg-Duna magyarországi és a Mosoni-Duna mindkét oldalán.

Szavai szerint a legnehezebb helyzet a Mecsér-Dunaszentpál-Győrújfalu vonalon alakult ki, de "ha a itt a védekezés sikeres, eredményes lesz, akkor nem lesz szükség a lakosságot érintő határozatra".

Hozzátette: jelenleg is több mint negyven nagyteherautóval hordják a homokot ezekhez a töltésszakaszokhoz, így minden esély megvan arra, hogy a szükséges munkákat el tudják végezni.

A kormánymegbízott arra is kitért: mostanra Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Szolnokról és Veszprémből vezényeltek át katonai egységeket az árvíz elleni védekezésre Győr-Moson-Sopronba. Az első, 650 fős egység este hat órakor kezdi meg a munkát a gátakon, a másik, ugyanekkora egység pedig 12 órával később váltja le őket.

Széles Sándor megemlítette, hogy a mentésben a két itteni mellett két átvezényelt lánctalpas kétéltű jármű is részt vesz.