Rekord közeli vízállás lehet Komáromnál és Esztergomnál

InfoRádió / MTI
2013. június 3. 15:27
A Duna vízmagassága Komárom-Esztergom megyében péntekre megközelítheti az eddig mért legnagyobb értékeket, Komáromnál a 801 centimétert, Esztergomnál pedig a 771-et az Országos Vízjelző Szolgálat internetes oldalán található előrejelzések szerint. Két megyében, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A folyó vízszintje Komáromnál két nap alatt két és fél métert emelkedett, szombattól hétfőn 13 óráig 300-ról 550 centiméterre nőtt. Esztergomnál ugyanebben az időben a vízszint 350-ről 500 centiméterre emelkedett.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint az esztergomi védvonal esztergomi gátőrjárására első fokú készültséget rendeltek el, a táti gátőrjárásra viszont a legmagasabb, harmadfokú készültséget léptették életbe, mert Táton időközben megkezdték a Kenyérmezei- és az Únyi-patak visszatöltésezésének munkálatait annak érdekében, hogy a Duna ne duzzaszthassa vissza a két patakot.

Szenes Lajos (Fidesz-KDNP), Tát polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a vízügy szakemberei az ideiglenesen elbontott töltéseket visszaállították, a község megkezdi az árvízre való felkészülést.

A Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság kérésére száz-száz katona váltásokban folyamatosan erősíti és magasítja a gátakat Komárom és Szőny térségében.

Pintér: óránkénti tájékoztatás lehet

Két megyében, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A tárcavezető hozzátette, a jelenlegi információk szerint az eddigi legnagyobb vízmagasság várható az árhullám levonulásakor.

Hangsúlyozta: a technikai és a humán erőforrás is rendelkezésre áll a védekezésre, emellett négyóránként tájékoztatást adnak az embereknek, de ha lényeges vízszintemelkedés lesz, akkor akár óránkénti tájékoztatást is adhatnak.

A későbbiekben várhatóan hajózási tilalmat léptetnek életbe és a közlekedést is korlátozzák - vetítette előre a belügyminiszter.