Hárommilliárd forint mentálhigiénés fejlesztésekre

InfoRádió / MTI
2013. június 3. 13:38
Hárommilliárd forintot fordít mentálhigiénés egészségügyi fejlesztésekre a kormány - jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter hétfőn Budapesten.

Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) alapító okiratának átadásán elmondta: az intézet fejlesztésére 130 millió forint kormányzati forrás jut, ezenfelül a népegészségügyi programból több mint hárommilliárd forintot költenek mentálhigiénés fejlesztésekre.

Egyebek mellett ebből fogják kialakítani a mentális koordinátori hálózatot és egy magas biztonsági fokozatú osztályt is.

Balog Zoltán jelezte, olyan területeket tesznek rendbe, amelyek eddig gyengítették a magyar egészségügyet.