Ennyivel tartoznak a csődbe ment települések

Infostart
2013. május 23. 06:08
Összesen 8,5 milliárd forinttal tartoznak azok az önkormányzatok, amelyeknek tartozását nem vállalta át az állam, mert már korábban csődbe mentek.

Az állam eddig nagyjából 700 milliárd forint adósságot vállalt át az eladósodott önkormányzatoktól, ám így is maradt még problémás település. Azokat ugyanis nem érintette a program, ahol a helyhatóság csődje miatt már korábban adósságrendezési eljárást kezdtek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint jelenleg 14 település van ilyen helyzetben, amelyek összesen több mint 8,5 milliárd forintnyi adósságot halmoztak fel. Közülük kettőnek haladja meg lakosságszáma az 5 ezer főt: a majdnem 4,5 milliárd forinttal tartozó Tiszafüredé és a szerényebb, 2,2 milliárdos adóssággal küzdő Hevesé.

Egyik település sem nagyberuházások miatt adósodott el. Tiszafüreden január végén döntött a képviselő-testület az eljárás elindításáról, miután fegyelmi eljárása miatt felfüggesztették a polgármestert. A Pintér Erika ellen indított eljárás azóta befejeződött és a városvezető újra munkába állt, majd meg is alakították az adósságrendezési bizottságot. Kerestük a polgármestert, hogy magyarázatot adjon a többmilliárdos adósságra, ám nem tudtuk elérni.

Hevesnek a pénzintézetekkel szembeni 2,2 milliárdos tartozásán felül egyéb tartozásai is vannak - mondta a település jegyzője. Szabó Sándor kiemelte: a meglévő intézményrendszer működtetésére nem volt elégséges a központilag biztosított pénzügyi forrás, illetve az a forrás, amit a városban meg lehetett szerezni helyi iparűzési adóból vagy egyéb bevételből. Hozzátette: gigaberuházásuk nem volt.

A helyhatóság egyébként minden hitelezőjével megállapodott, bírósági határozatra vár az eljárás lezárásáról. Tartozásait önkormányzati vagyontárgyak értékesítéséből, és újabb hitel felvételével egyenlítheti ki, hacsak az állam nem nyújt segítséget, ahogy a többi önkormányzatnak, erre az adósságrendezési eljárást lezáró bírósági határozat után 60 napja van a kormánynak.

Az 5000 fő alatti települések közül Gelse egymilliárdnál némileg kevesebb, Abádszalók pedig valamivel fél milliárdnál több forinttal tartozik. Adósságuk nagysága szerinti sorban 100 millió forint alatti tartozásukkal Tiszabő (79 millió), Nyírkarász (78 millió), Tiszabura (77 millió), Tiszaderzs (51 millió), Kőtelek (59 millió), Versend (26 millió), Erdőbénye (19 millió), Siklósnagyfalu (15 millió), Selyeb (10 millió) és Kiscsécs (4 millió) szinte aprópénzzel tartozik az előzőekhez képest.

Az összes közül a legrégebb óta Tiszaderzs adósságrendezési eljárása húzódik, 2008-ban kezdték - mondta a település polgármestere. Fótosné Czeglédi Zsuzsanna kifejtette: a három vitatott hitelezői igény közül kettővel sikerült megállapodni, viszont a harmadikat 2 évig tartó bírósági tárgyalások és pereskedések sora követte, emiatt tartott ilyen sokáig az eljárás lefolytatása.

Az utóbbi években egyébként az említetteken kívül másik hat településen kezdtek adósságrendezési eljárást, amelyeken be is fejezték. Õsi, Nemesvid és Olasz segítség nélkül tudta lezárni. Seregélyes, Vizsoly és Salomvár tartozásait azonban csak idén, állami segítséggel konszolidálták.

Adósságrendezés alatti önkormányzatok
TelepülésLakosok számaAdósság összege a 2011. évi beszámoló szerint /ezer forint/Az eljárás indulásának időpontja Az eljárás lezárultának időpontja jogerős bírósági végzés szerint"Lezárult eljárást követő törlesztési célú támogatás kifizetett összege (ezer ft)
"
Abádszalók4 429510 7272011eljárás folyamatban-
Erdőbénye1 27518 6652012eljárás folyamatban-
Gelse1 127980 2272011eljárás folyamatban-
Heves11 1982 216 2442012eljárás folyamatban-
Kiscsécs2153 6082011eljárás folyamatban-
Kőtelek1 65558 7932011eljárás folyamatban-
Nemesvid809314 20520102012.02.19Az eljárás vagyonfelosztással ért véget, ennek következtében nem maradt fenn konszolidáció alá vonható tétel.
Nyírkarász2 37178 4132012eljárás folyamatban-
Olasz62715 67520122012.11.27Az eljárás lezárultát követően nem volt konszolidáció alá vonható tétel.
Õsi2 15030 40620102012.02.19A település minden adósságát visszafizette, nem maradt fenn konszolidáció alá vonható tétel.
Salomvár6146 62720122013.01.247 253
Selyeb5039 5462012eljárás folyamatban-
Seregélyes4 506772 91620122013.02.13621 571
Siklósnagyfalu47115 4332012eljárás folyamatban-
Tiszabő2 14379 1122011eljárás folyamatban-
Tiszabura3 10076 7072011eljárás folyamatban-
Tiszaderzs1 24351 251
2008eljárás folyamatban-
Tiszafüred12 0104 451 6722013eljárás folyamatban-
Versend95926 4562011eljárás folyamatban-
Vizsoly96545 80620122013.02.2757 368
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást