A Népszabadság információja szerint az Állami Autópálya-Kezelő Zrt. arra kérte a flottakövető szolgáltatásokkal foglalkozó társaságokat, hogy vállaljanak szerepet a magyar útdíjrendszer július 1-jei bevezetésében. Az lenne a feladatuk, hogy átadják az autópálya-kezelőnek a közúti fuvarozók teherautóira telepített berendezések fizetős útszakaszokon rögzített helyzetadatait - írja a lap.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy ismét hűtlen kezelés megalapozott gyanújával hallgatták ki az MSZP csepeli elnökét egy újraindított büntetőeljárásban. A szocialista politikus az előző ciklusban az önkormányzat vagyonkezelőjének vezérigazgatójaként megbízott egy könyvvizsgáló céget a karbantartási feladatok közbeszerzési eljárásainak ellenőrzésével és egy szakértői jelentés elkészítésével. A nyomozók szerint ezt a feladatot a saját hivatali apparátusával kellett volna elvégeztetnie.
Nálunk nem alakulhatnak ki erős tornádók - írja az Index az oklahomai katasztrófa kapcsán. Az ilyen szélviharok keletkezéséhez Észak-Amerika hatalmas síkságain a legideálisabbak a feltételek, mert ezt a területet nem szelik át kelet-nyugat irányú hegyláncok.
A Napi Gazdaság azt írja, hogy a most kezdődő fővárosi dugószezon őszig is elhúzódhat. A Budapesti Közlekedési Központ szerint ugyanis az útfelújítási program nem végleges, az előkészítés még folyamatban van.
A Portfolio.hu oldalán az olvasható, hogy a reklámadó ötlete a 2000-es években két alkalommal is felmerült. A portál feleleveníti, hogy akkor mit terveztek a döntéshozók.
A jó idő beköszönte nem csak a szezon kezdetét jelenti a balatoni ingatlanpiacon, de az első négy hónap forgalma alapján a piaci hangulat is igen derűsnek mutatkozik: a forgalom januártól áprilisig 15 százalékkal magasabb volt, mint a tavalyi évben. Erről a Pénzcentrum.hu oldalán olvashatnak.
Hanganyag: Herczeg Zsolt