Gyurcsány: Abból kell főznünk, amink van

Infostart
2013. május 16. 20:04
Gyurcsány Ferenc szerint tévedtek azok a baloldalhoz közeli közgazdászok, akik veszélyeket láttak a jegybanki alapkamat csökkentésében. A volt kormányfő úgy véli, ebben a kérdésben igaza van a jobboldalnak. A Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Arénájában beszélt arról is, hogy az MSZP-t tartja egy leendő baloldali szövetség lehetséges vezető erejének.

Minél hamarabb létre kellene jönnie az ellenzéki összefogásnak, addig minden nap veszteség - mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus koalíció elnöke az Inforádió Aréna című műsorában .

Hozzátette: a többség a mérések szerint kormányváltást akar. Ha végre összefogna ez az oldal, és látnának maguk között egy viszonylag egységes politikai erőt, akkor politikai áttörést lehetne elérni.

Mint mondta, az MSZP nyitottabb az összefogásra, "ölelő karját szélesebbre nyitja" a többi baloldali szereplőhöz képest. Az Együtt 2014-ről úgy véli, mivel olyan szavazókat is akarnak hozni, akiket az MSZP és a DK nem tud, olyan témákról és stílusban kommunikál, amelyeket a még választani nem tudó középen állók hallani akarnak.

Kiemelte, hogy a választási szövetség nem képviselői helyekről szól, és "nem kell azzal foglalkozni, hogy nekem mi a pozícióm".

Ez nem az én személyes ügyem - válaszolta Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, ha közös listát állítana a baloldali ellenzék, indulna-e azon, és ha igen, hanyadik helyen.

A volt miniszterelnök beszélt az ellenzéki összefogás lehetséges résztvevőiről is. Említette Bokros Lajost, akinek "sokkal több van az agyában, mint 10-12 parlamenti képviselőnek együttvéve". Mint mondta, ő is egy karaktergyilkosság áldozata lett, "rajta is keresztülment a politikai úthenger".

Megemlítette Kuncze Gábort, akit szavatartó, tisztességes és tehetséges politikusnak nevezett. Úgy vélte, hogy az LMP környékéről érkező újakból egyelőre nem váltak karakteres politikusokká.

Abból kell főznünk, amink van, és nekünk ezek a politikusaink vannak - fűzte hozzá Gyurcsány Ferenc.

Az Arénában beszélt arról is, hogy az alapkamat-csökkentéssel kapcsolatban igaza volt a jobboldalnak. Bár ez a jegybanki politika nem hozott annyi előnyt, annyi kockázatot sem, mint amire a baloldali közgazdászok számítottak.

A Portik-Laborc találkozóról Gyurcsány Ferenc azt mondta, laikusként ő nem tudja megállapítani, hogy követett-e el hibát a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, amikor egy alvilági figurával találkozott. A körülményekből azonban szerinte úgy tűnik - hiszen vitt magával egy magas rangú kollégát, a találkozóról hangfelvételt és leiratot készítetett -, hogy törvényesen járt el Laborcz Sándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást