A Népszabadság írásából kiderül: Magyarországon a forgalomcsökkenés miatt benzinkutak tucatjait zárják. A lap információi szerint a Shell a már bejelentett 34 helyett 45-50 töltőállomást zár be év végéig, az OMV az elmúlt időszakban már bezárt néhányat, az Agipot üzemeltető ENI pedig most adna túl mintegy féltucatnyi kúton. A bevételkiesés a nyitva tartásra is kihat, kevesebben vállalták, hogy éjjel üzemelnek.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy idén kétmilliárd forint juthat a tanyán élők életfeltételeinek javítására. Az erről szóló miniszteri rendelet két-három héten belül megjelenik. Újdonság lesz, hogy ettől az évtől már azok a tanyán élők is pályázhatnak, akik csak most döntöttek a gazdálkodás mellett.
Az Index írásában az áll: hatórás műtéttel sikerült visszavarrni a jobb alkarját egy Ausztriában dolgozó magyar dolgozónak. A férfit egy rostálógép tisztítása közben érte a baleset, amely után a leszakadt végtagjával saját maga autózott be a 20 kilométerre lévő kismartoni kórházba.
A Pénzcentrum.hu információi szerint soha nem látott figyelem kíséri az idei MasterCard Balaton Sound fesztivált: két hónappal a rendezvény előtt már csak ezer bérlet áll a közönség rendelkezésére. A szervezők arra hívták fel a figyelmet, hogy a vásárlók a hivatalos árusító helyeket keressék, a feketepiacon megjelenő hamis jegyekkel ugyanis idén sem lehet bejutni a fesztiválra.
A Portfolio.hu a balti országok GDP-jének első negyedéves adatait elemzi. Az észt mutatókat összegezve kiderült: a másik két balti országgal ellentétben Észtországban nemcsak lassulásról van szó, hanem arról, hogy egyenesen a recesszió felé tart.
Hanganyag: Gál Ildikó