Minden elsősnek találtak helyet

Infostart
2013. május 3. 17:48
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az első osztályba beiratkozott valamennyi gyermek elhelyezéséről gondoskodott, és a megadott határidő lejártáig a szülők is megkapták a szükséges tájékoztatást - közölte a központ.

A közlemény szerint a helyenként előforduló túljelentkezést a legtöbb esetben új osztály indításával rendezte az intézményfenntartó központ. Az önkormányzatok - szorosan együttműködve a tankerületekkel - biztosítják a szükséges tantermek kialakítását és működtetését, az állam pedig a taneszközöket és a megfelelő pedagóguslétszámot.

Hozzátették: az általános iskolák első osztályosaira vonatkozó adatok - a nyáron bekövetkező változások (pótbeíratás, osztályismétlésre utasítottak) miatt - a 2013-14-es tanév kezdetére válnak véglegessé.

Kitértek arra is: az első osztályos gyermekek iskolai elhelyezése a korábbi években az önkormányzatok felelősségi körébe tartozott, és időben sokszor elhúzódott. Az állami fenntartásba vétel eredményeként 2013-ban sikerült a folyamatot nyilvánossá tenni, és határidőre, április 30-ra lezárni.

A központ korábbi tájékoztatása szerint a 2013-2014-es tanévre 96 881 gyermeket írattak be első osztályba az állami fenntartású intézményekben az április 8-9-i beiratkozási napokon. Összehasonlításul tudatták: tavaly országosan 100 195 tanuló kezdte meg általános iskolai tanulmányait (a nem állami iskolákat is beleszámítva), közülük 84 101 az azóta államivá vált intézményekben.