Kilép a Fidesz-frakcióból Balogh József

Infostart
2013. május 2. 11:50
Balogh József csütörtökön levélben értesítette a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetését, hogy kilép a képviselőcsoportból.

Balogh József, az élettársa megverésével gyanúsított képviselő az Index kérdésére elmondta, csütörtökön bejelentette Rogán Antal frakcióvezetőnek, hogy kilép a frakcióból. Indoklása szerint "a balliberális média folyamatos támadásai a bekövetkezett eseménysorozat tisztázódását megelőzően sértik a Fidesz-MPP és a kormány érdekeit". Ezért - bár az elmúlt több mint tíz évben mindig arra törekedett, hogy segítse pártját - most kilép a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából.

A mandátumát azonban, amelyet a választói bizalmából szerzett, nem kívánja visszaadni, független képviselőként továbbra is részt vesz a parlament munkájában.

Balogh József élettársát múlt hétvégén sajtóinformációk szerint orrcsonttöréssel és koponyaalapi sérülésekkel szállították a kecskeméti kórházba. S. Terézia több orgánum szerint azt állította, hogy élettársa bántalmazta, Balogh József viszont az Indexnek nyilatkozva azt mondta nem emlékszik arra, hogy megverte volna a nőt. Mint fogalmazott, lagziból jöttek haza, be volt rúgva, de az is előfordulhatott, hogy élettársa átesett vak komondorukon és úgy szerezte sérülését. A fideszes képviselő kitért arra is, hogy lemond mentelmi jogáról, ha szükség lesz rá.