Így közeledik egymáshoz Mesterházy és Bajnai - lapszemle

Infostart
2013. április 29. 07:30
A Népszabadság arról ír, hogy megvolt az első lépés az MSZP és az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség együttműködése felé.

Nemcsak az egyéni jelöltek kaphatnak majd egymillió forintos költségvetési támogatást 2014-től a kampányfinanszírozási törvény tervezete szerint, hanem az országos listát állító pártok is jogosultak lennének állami források igénybevételére - olvasható a Magyar Nemzetben. A tervezet értelmében a támogatással a pártoknak a régi szabályok szerint az Állami Számvevőszék felé kell majd elszámolniuk.

A Népszabadság arról ír, hogy megvolt az első lépés az MSZP és az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség együttműködése felé. Mesterházy Attila és Bajnai Gordon ugyanis a többi között közös jelöltek állításában állapodott meg a hétvégén.

Az Indexen az olvasható, hogy a Horn-kormány idején még pártállástól függetlenül közösen vadásztak és falatoztak a képviselők, de már csak a közös énekkar és a focicsapat maradt az Országgyűlésben. A helyzet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök színre lépésével durvult el.

A Napi Gazdaság szerint a tervezett kötelező betétdíj-rendszer bevezetése veszélyeztetné a szelektív hulladékgyűjtési program sikerességét. Bővebben a témáról 9 óra után, Üzleti Reggeli című műsorunkban hallhatnak.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy panasszal élt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Központi Nyomozó Ügyészség azon határozata ellen, amelyben megszüntették a moszkvai kereskedelmi kirendeltség 2008-as eladásával összefüggő nyomozást. Az ügyészség részben azzal indokolta két héttel ezelőtti döntését, hogy a vagyontanács tagjaival szemben nem merülhet fel a hűtlen kezelés bűncselekménye.

Az Index beszámolt a tegnap tartott Veletech 2013 elnevezésű technológiai showról, amely - mint írják - különös egyvelege volt a hekkerkedésnek, a kereskedelemnek és az oktatásnak. A portál szerint körülbelül kétezren látogattak el a Millenárisra, hogy megismerjék a legújabb telefonokat, tableteket és fényképezőket.

A Napi Gazdaság négy magyarországi nagybank elmúlt évekbeli veszteségeit vette górcső alá, ami összesítve csaknem 700 milliárd forintra rúgott. A cikk hozzáteszi, hogy jelenleg még mindig nem látszik, hogy mitől nöhetne a pénzintézetek hitel-állománya. Bővebben a témáról 9 óra után, Üzleti Reggeli című műsorunkban hallhatnak.

A portfolio.hu szerint a hotelszektor az ingatlanpiac azon kevés szegmenseinek egyike ahol van némi mozgás, mivel a szállodák most is képesek arra, hogy folyamatos cash-flow-t produkáljanak, a viszonylagos siker és a magyarországi turizmus azonban meglehetősen ingoványos talajon egyensúlyoz. A portál Hegedűs Attilával, a BDO ügyvezető partnerével készített interjút.

A pénzcentrum.hu a hazai élelmiszerüzletekben is egyre gyakrabban látható újszerű megoldásokról ír, amelyek segítik a vásárlást és könnyebbé teszik a vevők vagy épp az eladók dolgát. A portál arról készített összeállítást, hogy várhatóan hogyan vásárolunk néhány év múlva.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást