eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Fodor új pártja elutasítja "az SZDSZ értelmiségi gőgjét"

Liberálisok néven hozott létre új pártot Fodor Gábor, a Fidesz egyik alapító tagja, az SZDSZ volt elnöke, aki új szervezete bemutatóján több liberalizmust, személyközpontú és hazafias politikát hirdetett.

Fodor Gábor pártja szombati budapesti "zászlóbontásán" újságíróknak elmondta, Magyarországnak a jelenleginél több liberalizmusra van szüksége, mivel a közhiedelemmel ellentétben nem a liberális gondolat okozta az ország problémáit, hanem éppen ellenkezőleg, annak fokozatos háttérbe szorulása. Példaként említette, hogy míg a rendszerváltás utáni néhány évben, amikor erős volt a magyar liberalizmus, Magyarország a régió éllovasa volt, de amint csökkent a liberalizmus, úgy kezdtek sorakozni a problémák és váltunk sereghajtókká.

Több liberalizmusra van szükség emellett azért is, mert az állam gyámkodása soha nem segít - folytatta a volt miniszter, hozzátéve: a liberálisok az embert képviselik ellentétben a konzervatívokkal és szocialistákkal, akik mindig az államban hisznek.

Fodor Gábor a pártalapítás időzítéséről szólva megjegyezte, az elmúlt három évben arra vártak, hogy valakik létrehozzanak egy liberális pártot, mivel a liberális szavazókat senki sem képviselte, a különböző ellenzéki formációk ugyanis mind inkább baloldalinak mondhatók.

Kiemelte, tudatosan fiatalokat, politikai múlttal nem rendelkezőket keresett új szervezetéhez, mert ezzel is világossá szerette volna tenni: "ez itt a jövő".

A korábbi szabaddemokrata politikus megjegyezte, programjuknak az Együttérző liberalizmus címet adták, ezzel is hangsúlyozva, elutasítják az SZDSZ "értelmiségi gőgjét", helyette toleránsak kívánnak lenni a társadalom jelentős része felé. Fodor Gábor hozzátette ugyanakkor, a szabaddemokraták volt vezetőjeként nem tagad meg mindent, amit az SZDSZ képviselt. Ami jó és vállalható volt az tovább visszük, így például a jogállam és az alkotmányos jogok képviseletét, a piacgazdaság melletti kiállást - sorolta, megjegyezve, továbbra is büszke a sorkatonaság eltörlésére, valamint az oktatás, a kultúra és a környezetvédelem területén elért eredményeikre.

Fodor Gábor kitért arra is, hogy liberálisként szeretik a hazájukat és nem látja ellentmondásosnak, hogy valaki egyszerre legyen liberális és hazafi.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×