eur:
395.39
usd:
366.76
bux:
65135.59
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kihelyezett ülést tartott a kormány - a nap hírei

Baranya megye gazdasági lehetőségeiről tájékozódott ormánsági kihelyezett ülésén a kormány. Az egész ország erkölcsi kérdésének nevezte a Portik-Laborc ügyet a miniszterelnök. A most pályázó családok a nyár közepén beköltözhetnek az ócsai lakóparkba.

Kompkikötő és új híd épül a Dráván, az M6-M60-as autópályát pedig meghosszabbítják a horvát határig. Erről döntött a kormány. A kabinet kihelyezett ülést tartott a Baranya megyei Kémesen, az ormánsági kistérség helyzetének áttekintésére. Az ülés után Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta: az autópálya a következő kormányzati ciklus végére eljuthat a horvát határig. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter pedig megerősítette, hogy 2014 második felében megépül a Pécset elkerülő út, amely képes lesz levezetni az M6-M60-as autópálya teherforgalmát.

A miniszterelnök szerint Magyarországnak addig nem szabad komolyan foglalkoznia az eurócsatlakozással, amíg általános fejlettségi szintje nem éri el az eurózóna fejlettségének 90 százalékát. Orbán Viktor a kémesi kihelyezett kormányülés után azt mondta: az európai gazdaságot ma tekintélyes részben spekulánsok uralják, ennek veszélye alól Magyarország sem tudja magát kivonni. Mint mondta: a kormány úgy készül fel a spekulációkra, hogy stabil gazdaságot és stabil pénzpolitikát működtet.

A kormányfő úgy véli, hogy ha az Európai Unió vizsgálni szeretne valamit Magyarországon, akkor a Portik-Laborc üggyel kellene foglalkoznia, mert AZ az egész ország erkölcsi kérdésévé vált. Orbán Viktor a kémesi kormányülés után beszélt erről, és úgy fogalmazott: 20 évvel a rendszerváltás után el kellene jutnia Magyarországnak oda, hogy bűnözőkkel senki sem ül le egy asztalhoz. Portik Tamás, a 90-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető között két megbeszélés is volt, és az ott készült hangfelvétel titkosságát hétfőn oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal. A leiratokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára.

Nem tartja kizártnak az igazságügyi államtitkár a választási eljárási törvény kisebb módosítását. Répássy Róbert egy szakmai konferencián elképzelhetőnek tartotta, hogy beépítsék a határon túli magyar választópolgárok névjegyzékére vagy szavazására vonatkozó garanciákat a szabályozásba. A fideszes politikus elismerte, hogy a levélben szavazás intézménye kockázatot hordoz, de szerinte nincs jobb lehetőség a külföldön is sok helyen használt megoldásnál.

Áttekinthetőbbnek és hatékonyabbnak tartja a Mol új struktúráját a cég elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt a társaság éves közgyűlése után az Inforádióban azt mondta, idén nem számítanak a hazai és nemzetközi gazdasági környezet érdemi változására, és a szíriai működésből leghamarabb jövőre várnak bevételt. Hozzátette: itthon 200 millió dollárt költ magyarországi kutatásokra, fejlesztésekre a Mol.

Részvényenként 660 forintos osztalék kifizetéséről döntött a Richter éves közgyűlése. Az osztalék mértéke megegyezik a tavalyival. A társaság a tavalyi 43 milliárd 910 millió forint adózott eredményéből 12 milliárd 270 millió forintot oszt szét a részvényesek között, a többi pedig az eredménytartalékba kerül.

A most pályázó családok a nyár közepén beköltözhetnek az ócsai lakóparkba - mondta az InfoRádónak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője. Morvai Emília arról is beszélt, hogy megnőtt az érdeklődők száma, miután módosították a pályázati feltételeket. Példaként említette, hogy olyan jelzáloghitel-szerződéssel rendelkező családok is pályázhatnak, akiknél a végrehajtás valamilyen lakáscélú közüzemi tartozás felhalmozása miatt indították meg.

Az oktatási jogok biztosa szerint rosszul határozták meg az általános iskolákban várható gyermeklétszámot az illetékesek, ez okozta a beiratkozási gondokat. Aáry Tamás Lajos az InfoRádió Aréna című műsorában szakemberek véleményére hivatkozva elmondta: nem tartja szerencsés megoldásnak az iskolakezdő osztályok létszámának megemelését, mert az ronthatja a szakmai munka színvonalát, növeli a pedagógusok leterheltségét.

New Yorkban is robbantani akartak a bostoni merénylet elkövetői - jelentette be az amerikai metropolisz polgármestere. Michael Bloomberg az életben maradt fiatalabb testvér, Dzsohar Carnajev kórházi kihallgatására hivatkozva közölte: a két csecsen férfi a Times Squaren akart újabb merényletet elkövetni. Ray Kelly, New York rendőrfőnöke elmondta: a fivérek összesen hat pokolgépet állítottak össze későbbi robbantásokhoz.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×