Fidesz: miért támogatja Bajnai Gordont Winkler Gyula?

InfoRádió / MTI
2013. április 24. 15:38
A Fidesz választ vár arra, hogy miért támogatja Bajnai Gordon volt miniszterelnököt Winkler Gyula, a Wallis egyik volt vezetője, aki vagyonát "többek között a kisemmizett magyar családoktól elszedett pénzből szerezte" - közölte Zsigó Róbert, a kormánypárt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Alapítvány a múlt héten tette közzé minden, egymillió forintnál nagyobb összegű adományát és kiadását. Ezzel kapcsolatban a Fidesz szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a listán szerepel Bajnai Gordon régi üzlettársa, Winkler Gyula is, "akinek a nevét a Hajdú-Béthez köthető, kisemmizett magyar családok jól ismerik".

Winkler Gyula - aki 2011-ben kétmillió, 2012-ben pedig mintegy ötmillió forinttal támogatta a Haza és Haladás Alapítványt - és Bajnai Gordon a Wallis vezetői voltak, amikor a cég megvásárolta Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozóját, a Hajdú-Bétet, majd "mint tulajdonosok levezényelték a cég felszámolását, a vagyonát kiszervezték, és így tönkretettek több mint félezer magyar családot" - mondta Zsigó Róbert.

Mint fogalmazott, "Winkler Gyula egy olyan üzletember, aki a vagyonát többek között a kisemmizett magyar családoktól elszedett pénzből szerezte, és ebből a vagyonból adakozik most Bajnai Gordonnak".

A kormánypárt szóvivője ezek alapján arra kíváncsi, hogy Winkler Gyula miért támogatja Bajnai Gordont: azért, mert hálás a korábban kapott pénzért, vagy az esetleges jövőbeli hasonló üzletekért. Tisztességesnek tartja-e a volt miniszterelnök, hogy olyanoktól fogad el támogatást, akik "magyar családok kárán gazdagodtak meg"? - tette fel a kérdést Zsigó Róbert.