Portik-Laborc ügy: parlamenti vizsgálóbizottság alakulhat a jövő héten

Infostart
2013. április 23. 19:15
A szocialista párt a Portik-ügy teljes kivizsgálása és nyilvánossága mellett foglalt állást - mondta az InfoRádió Aréna című műsorának a nemzetbizottsági bizottság MSZP-s elnöke. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy az MSZP támogatja az LMP kezdeményezését, amely egy tényfeltáró bizottság megalakítására vonatkozik, így várhatóan jövő kedden létrejöhet egy ilyen testület, a nemzetbiztonsági bizottság albizottságaként.

A szocialista párt a Portik-ügy teljes kivizsgálása és nyilvánossága mellett foglalt állást - mondta az InfoRádió Aréna című műsorának az MSZP kampányfőnöke, a nemzetbizottsági bizottság elnöke. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő szerint nagyon helyes, hogy a nyilvánosság tájékoztatást kap ebben az ügyben. Hozzátette: "Magam kezdeményeztem, illetve döntöttem a honlapra való felkerülésről. Nagyon fontos, hogy a szó szerinti jegyzőkönyv kerül fel, ami nem tesz lehetővé olyan manipulatív találgatásokat, amelyek egyes sajtóorgánumokban megjelennek."

Az ügy két irányban folytatódik majd. Molnár Zsolt az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójához fordult, hogy megtudja, a zárt ülésen elhangzottak tartalmaznak-e olyan információkat, amelyek nemzetbiztonsági szempontból indokolják, a nyilvánosság kizárását. Ha nincsenek ilyenek, akkor Molnár feloldja a titkosítást, és ezek is felkerülnek majd a honlapra.

A politikus arról is beszélt, hogy az MSZP támogatja az LMP kezdeményezését, amely egy tényfeltáró bizottság megalakítására vonatkozik, hiszen a szocialisták szerint is fontos, hogy ismertté váljanak ennek az ügynek a részletei. Molnár szerint várhatóan jövő kedden létrejöhet egy ilyen vizsgálóbizottság, a nemzetbiztonsági bizottság albizottságaként.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást