eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Miért baj, ha túl tiszta a Balaton?

A Balaton magas vízszintje ellenére nagyon jó a tó minősége - mondta a Balatoni Limnológiai Intézet vezetője. G. Tóth László szerint annyira tiszta a Balaton, hogy nem lesz elég tápanyag, és így a halak kevesebb táplálékhoz jutnak. A horgászoknak sem jó a túl tiszta víz.

Kiváló a Balaton vízminősége, egyszerűen gyönyörű - lelkendezett az InfoRádiónak a Balatoni Limnológiai Intézet vezetője, aki szerint semmi gond nincs a tó vizének minőségével.

Hozzátette: az elmúlt három hónapban teljesen feltöltődött a Balaton. Csapadékból, hóolvadásból adódó direkt vízpótlás történt, és helyreállt a vízszint.

G. Tóth László szerint ugyanakkor problémát jelenthet a túl tiszta Balaton, mivel az élővilágnak szüksége van algára. Ha az alga túl kevés a tóban, akkor előfordulhat, hogy nem lesz elég táplálékhoz, és a horgászoknak nem lesz elég hal.

A mezőgazdasági munkák megkezdésével már nem nagyon változhat a víz minősége, mert a Balaton környékén már régóta nincs az az intenzív mezőgazdálkodás, ami 20-30 évvel ezelőtt volt jellemző - fűzte hozzá a szakember, aki szerint inkább a vízszint-ingadozás lehet aggasztó.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×