eur:
393.89
usd:
364.72
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Még az idén lehet új babakötvény

Még az idén lehet új babakötvény - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn, miután a korábbi Start-számlára épülő Babakötvény-programról is egyeztetett Töröcskei Istvánnal, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetőjével.

A gazdasági tárca vezetője az ÁKK vezérigazgatójával közösen megtartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az ötlet jó és hasznos, hiszen növelni kell a lakossági megtakarításokat és azok állampapírban történő lekötését.

Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó intézményeknél folytatott látogatássorozat egyik állomásaként tárgyalt az ÁKK vezetőjével.

Az MTI kérdésére, hogy folytattak-e egyeztetéseket a jegybanki - a rövid lejáratú külső adósságnak a devizatartalék forrásaiból kiváltását célzó - stabilitásnövelő programban való részvételről, mindkét vezető határozott nemmel válaszolt.

Varga Mihály jelezte, hogy az Európai Uniónak benyújtandó konvergenciaprogramban nem várható az adósságpálya jelentős változtatása. Hozzátette: az uniós pénzügyminiszterek hétvégi, dublini találkozója is arról győzte meg, hogy Magyarország azon országok között van, amelyek esetében az Európai Unió megszüntetheti a túlzottdeficit-eljárást.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az elmúlt héten a Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszterrel való tárgyalások alkalmával szóba került, hogy Magyarország más országokkal egyetemben az úgynevezett offshore számlák adatainak átadását kezdeményezi. "Szeretnénk tudni, hogy Magyarországról milyen pénzmozgások történtek ilyen irányban" - tette hozzá. Varga Mihály emlékeztetett: a jogszabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy ilyen külföldi társaságokat létrehozzanak, de "akkor van probléma", ha az ilyen cégek működése adóelkerülést, -eltitkolást szolgálnak.

A nemzetgazdasági miniszter az ÁKK működésével kapcsolatosan kiemelte, hogy komoly áttörést sikerült elérni az elmúlt másfél évben azzal, hogy a magyar lakosság számára egyre vonzóbb a magyar állampapír. Hangsúlyozta, hogy a ciprusi betétek története is azt bizonyítja, hogy akkor járnak jól a betétesek, ha itt tartják forintjaikat.

Az esetleges további devizakibocsátással kapcsolatosan Varga Mihály emlékeztetett, hogy a magyar kormány sem zárhatja el magát olyan forrásoktól, amelyeknek a devizakitettség miatt szükségképpen elérhetőeknek kell lenniük, és a piac mindig mozoghat úgy, hogy a devizaeszközöket előnyben részesíti. Leszögezte ugyanakkor, hogy egyetért Borbély László Andrásnak, az ÁKK vezérigazgató-helyettesének elmúlt héten tett nyilatkozatával, amely szerint az idén lejáró, az év eleji devizakibocsátással még nem fedezett mintegy 1 milliárd eurónyi devizaadósság egy részét forintkibocsátással fedezhetik.

Arra a kérdésre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétvégén sorra kerülő tavaszi ülésszakán milyen tárgyalásokat folytat, Varga Mihály jelezte, "egyeztetések, nem hivatalos konzultációk" lehetnek. A hitelmegállapodásról szóló tárgyalásokkal kapcsolatosan úgy fogalmazott: "a szál elvékonyodott, de nem szakadt el".

Töröcskei István, az adósságkezelő vezérigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, szeretnék elérni, hogy egyre hosszabb legyen a magyar államadósság lejárati szerkezete. Jelezte: olyan termékekkel áll a lakosság elé az ÁKK, amelyek a jövőt, a gyermekek megélhetését segítik elő, és csökkentik az ország kiszolgáltatottságát.

Az ÁKK vezérigazgatója szerint az elmúlt időszakban sikerült elérni, hogy megnyugodott a piac, erősödtek az árfolyamok, és csökkentek a kamatszintek. A lakosság rájött, hogy az egyik legjobb befektetés ma az állampapír - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×