eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Sok rendőr nem megy át a pszichológiai vizsgálaton - lapszemle

A Népszabadság arról ír, hány rendőrjelölt bukik el a pszichológiai teszten, míg a Magyar Nemzetben a velencei bizottság delegációjának tárgyalásáról lehet olvasni.

Tízből három rendőrnek jelentkezőt azért nem vesznek fel állományba, mert nem megy át a pszichológiai vizsgálaton - írja a Népszabadság. Szeles Erika, a rendőrség vezető pszichológusa azt mondta, hogy a vizsgálatban a jelölt intellektusát, figyelmét, személyiségét, képességeit mérik fel, amellett egy úgynevezett élettörténeti interjút is készítenek mindenkivel, amelyben arra kíváncsiak, milyen hatások érték az illetőt addigi életében és azt hogyan dolgozta fel. A rendőrségen kétévente mindenkinek át kell esnie a felvételkor elvégzett hasonló vizsgálaton.

Pénteken érkezik Magyarországra a velencei bizottság hatfős delegációja, hogy megkezdje az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos vizsgálat előkészítését - értesült a Magyar Nemzet. Az Európa Tanács alkotmányos ügyekben illetékes tanácsadó testületének jelentéstevői találkoznak az alkotmány előkészítésében részt vevő Szájer József európai parlamenti képviselővel és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium két államtitkárával, Répássy Róberttel és Rétvári Bencével, ugyancsak pénteken konzultálnak a parlamenti pártok frakcióvezetőivel is.

Az Indexen arról lehet olvasni, hogy szaggatott piros színű buszsávban közlekedhetnek májustól a buszok és a kerékpárosok a Belvárosban a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák Ferenc tér és a Nagymező utca közötti szakaszon. A Budapesti Közlekedési Központ szerint indokolatlan a jelenlegi 2x3 forgalmi sáv fenntartása az autósok számára a környék sávelosztása, a fogadó Andrássy úti csomópont kapacitása miatt. Májustól meghosszabbítják a 9-es autóbuszok útvonalát is.

A Portfolio.hu-n arról lehet olvasni, hogy akár a magyar fogyasztók is jól járnak az árampiacok összekapcsolásával. Az Európai Unió tagállamai célul tűzték ki, hogy 2014-re létrehozzák az egységes európai energiapiacot, amelynek részeként számos egymással szomszédos ország indított projektet nemzeti energiapiacaik összekapcsolására. A piac-összekapcsolás elindulása pozitív fejleménynek mutatkozik. A határkeresztező kapacitások hatékonyabb kihasználása mellett megfigyelhető, hogy az érintett piacok árai közelítenek egymáshoz, az árak volatilitása csökken, és a magyar árak közelítenek a cseh-szlovák, illetve a nyugat-európai árakhoz.

A Pénzcentrum.hu arról közöl írást, hogy szóban senki semmit ne nyilatkozzon az adóellenőrnek. Különösen igaz ez a mostanában megszaporodott internetes aukciós oldalakon történő ingóságok eladásával kapcsolatos ellenőrzésekre, illetve a vagyonosodási vizsgálatokra. Tapasztalatok szerint sorra bírságolja az adóhatóság az interneten ingóságokat eladókat arra hivatkozva, hogy nem adnak számlát vagy nyugtát az eladott termék ellenértékéről.

A Napi Gazdaságban arról lehet olvasni, hogy pályázók részéről több kérdés is felvetődött az 1-es villamosvonalra szánt járművek beszervezésével kapcsolatban. A lap kiemelte, hogy a pályázók leginkább azt elvárt villamosok típusaival és a kötbérrel kapcsolatosak. A villamosokat 2015 harmadik negyedévéig kell leszállítani egy 43 milliárd forintos tender keretében. A Városháza már jóváhagyat a projektet és az ehhez szükséges uniós források felhasználását.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×