eur:
395.21
usd:
370.95
bux:
65130.91
2024. április 19. péntek Emma

A közműcégekre panaszkodnak - lapszemle

A Magyar Nemzet szerint sok a panasz a közműcégekre, míg a Népszabadság a magyar termékekről ír.

Nem minden magyar áru, amit annak hiszünk. A Népszabadság arról ír, hogy több millió forintra bírságolt meg áruházláncokat a Gazdasági Versenyhivatal, mert nem sikerült megfelelően bizonyítani közismert hazai márkák magyarságát. A napilap szerint az unió rosszallása ellenére kihirdetett új jogszabály következtében egy sor a köztudatban magyarnak tekintett termék búcsúzhat ettől a jelzőtől.

Több mint 3400 hívás érkezett a rezsicsökkentési problémák miatt létrehozott zöldszámra január óta - olvasható a Magyar Nemzetben. A napilap a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalra hivatkozva azt írja: a bejelentők többsége arról érdeklődik, miként tudja követni az árcsökkenést a számláin, és a hulladékszállítás és vízszolgáltatás korábbi drágulása miatt is érkeztek panaszok. A cikk szerint tavalyi közel 4000 reklamáció érkezett a hivatalhoz az energiaszolgáltatók miatt, főként szerződésszegéssel kapcsolatban, de a bejelentések közül csak kevés bizonyult jogosnak.

A haditengerészet hosszú tesztelés után Washingtonban bemutatta a legújabb fegyverét, a hadihajó fedélzetére szerelhető, nagy teljesítményű lézert - írja az Index. Jövőre telepítik a rendszert, és megkezdődhet az éles tesztelés. Az új lézer igen távol áll a Csillagok háborújában látott lézerfegyverektől - maga a lézersugár szabad szemmel nem is látható.

A Portfolio.hu arról ír, hogy alapjaiban forgatta fel a válság mindazt, ami a korábbi években a világ kötvénypiacait jellemezte: a biztonságos kötvények eltűntek vagy negatívba fordult a reálhozamuk, a befektetési kategóriák pedig alaposan átértékelődtek. Az elmúlt évek fejleményei sokkal differenciáltabb gondolkodásra kényszerítették a befektetetőket - derül ki a Pioneer Investments elemzéséből.

Idén 2000 és 500 forintos bankjegyeket gyártat az MNB, az új bankókon már az új vezetés kézjegye lesz látható - olvasható a Napi Gazdaságban. Az idén gyártott bankjegyek valószínűsíthetően az idei év második félévétől, illetve a jövő év első félévétől kerülnek forgalomba. A régi bankók még évekig forognak, hiszen a jegybanknak biztonsági okokból komoly készpénz-készlete van, és elsőként a raktározott bankókat hozzák forgalomba.

Újra sí-, és rekreációs központ lehet Buda kedvelt kirándulóhelye, a Normafa - írja a Pénzcentrum.hu. A gazdasági portál értesülése szerint a fogaskerekű útvonalát is érintő nagyszabású Sváb-hegyi fejlesztést miniszterelnöki megbízott felügyeli. A tervek szerint a fogaskerekű útvonalát meghosszabbítanák egyfelől a Széll Kálmán térig, másik oldalon pedig a Normafáig, ahol négy sílifttel, hóágyúval és megfelelő számú parkoló kialakításával hoznának létre síközpontot.

Hanganyag: Seres Gerda

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×