eur:
394.06
usd:
365.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A főváros betörne a szállodahajó-piacra - lapszemle

A tervek szerint a fővárosi önkormányzat betörne a szállodahajó-piacra - írja az Index. A Népszabadság úgy tudja: júliusig esélyegyenlőségi programot kell készíteniük az önkormányzatoknak.

Az Index írásából kiderül: elkészült a Budapest Duna-parti területeinek hasznosításáról szóló koncepció a Budapesti Közlekedési Központ kiadásában. A tervek szerint a fővárosi önkormányzat betörne a szállodahajó-piacra, és 13 korszerű katamarán beszerzésével áramvonalasítaná a BKV-hajóflottát. A szállodahajó terminál délen a CET, azaz a volt Közraktárak mellett, északon pedig a Szent István parkhoz közeli rakpartszakaszon lenne.

A Népszabadság úgy tudja: júliusig esélyegyenlőségi programot kell készíteniük az önkormányzatoknak, hogy részesüljenek az uniós forrásokból, és a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb támogatásokból. A településeknek a mélyszegénységben élők, a romák, a gyermekek, a nők, az idősek és a fogyatékkal élők érdekében kell intézkedéseket tenniük.

A Magyar Nemzet a Nielsen piackutató felmérésére hivatkozva azt írta: jelentősen átalakult a 2011-ben két lépcsőben bevezetett jövedékiadó-emelés után a szeszes italok magyarországi piaca. Erősen csökkent a pálinka kiskereskedelmi forgalma, nőtt viszont a vodkáé, és a gyomorkeserűé.

A Napi Gazdaság szerint közelebb került a főváros az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez. A lap emlékeztet arra, hogy Budapest 54 millió euró hitelt kapna a projekthez az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól. A Fővárosi Önkormányzat ma dönt arról, hogy a kereletmegállapodásban milyen módosítások legyenek.

A portfolio.hu összeállításából megtudhatják: megszakadhat az Android sikerszériája az okostelefonok piacán, vagy legalábbis ami az Egyesült Államokat illeti. A februárral záruló három hónapban a Google operációs rendszerének piaci részesedése csökkent, míg az Apple súlya növekedett.

A pénzcentrum.hu arról számol be, hogy elkészült az idei tavaszi "Országos Étterem Hét" legjobb éttermeinek listája. A vendégek véleménye alapján készült toplista első három helyezettje mind fővárosi vendéglátóegység, de a top10-be sem fért be vidéki fogadó. A lap cikkéből kiderül az is, hogy melyek a Balaton legkiválóbb éttermei és hol vannak a legjobb halbüfék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×