eur:
394.63
usd:
370.25
bux:
65312.75
2024. április 19. péntek Emma

Fekete lyuk nyel el egy szuper Jupitert

Először fedeztek fel genfi asztrofizikusok egy úgynevezett szuper Jupitert, amelyet éppen egy fekete lyuk kezdett el bekebelezni. A csillagdráma egy 47 millió fényévnyi távolságra lévő galaxisban játszódik - közölte a Genfi Egyetem kedden.

A megfigyelést az INTEGRAL európai műhold tette, amely 2002 óta méri a gammasugárzást. Amikor a genfi szakértők ennek segítségével egy galaxist vizsgáltak, felfedeztek egy fényjelet, amelyet egy fekete lyuk bocsátott ki. A fekete lyuk az NGC 4845 nevű galaxis középpontjában helyezkedik el.

Tömege százezerszer nagyobb, mint a Napé, és több mint harminc éve inaktív. Úgy tűnik azonban, hogy a fekete lyuk "felébredt", és elkezdett elnyelni egy, a Jupiternél tizenötször súlyosabb bolygót - közölték a kutatók az Astronomy & Astrophysics című szaklapban.

A fekete lyuk a szuper Jupiter tömegének már mintegy tíz százalékát beszippantotta. Három hónapra volt szüksége, míg eltérítette pályájáról és elkezdte elnyelni.

Az asztronómusok becslése szerint a galaxisokban megközelítőleg ugyanannyi "kóbor" bolygó lehet, mint csillag. Ezek viszont nincsenek egy csillag gravitációjához láncolva, ezért a fekete lyukak könnyen elfoghatják és elnyelhetik őket.

A tudósok még idén hasonló jelenségre számítanak a Tejútrendszerben is. Itt egy, a Földnél mintegy háromszor súlyosabb gázfelhőt fog a galaxis centrumában lévő fekete lyuk elnyelni.

A láthatatlan fekete lyukak a legtöbb csillagrendszer közepén megtalálhatók. Tömegük több millió- vagy akár milliárdszorosa lehet a Napénak, és olyan hatalmas gravitációs erővel bírnak, hogy még a fény sem tud kiszabadulni ölelésükből. Azt is gyanítják róluk, hogy egyre gyorsabban örvénylenek, és tömegben is gyarapodnak, miközben felfalnak mindent, ami az útjukba kerül: por- és gázképződményeket, csillagokat és a világűrt kitöltő anyagot.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×