eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Újra módosították a büdzsét

Ismét módosította az idei költségvetést a parlament.

Az E.ON gázüzletágának megvásárlása miatt kellett az előző, három héttel ezelőtti módosítás után ismét átírni az idei költségvetést. A kivételes sürgős eljárásban elfogadott jogszabály az E.ON földgázipari érdekeltségének megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség, illetve a fizetendő kezességvállalási díj mértékét változtatja meg. Eszerint az adásvételi szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségek 80 százalékának, de összesen legfeljebb 256 milliárd forint megfizetéséért vállal garanciát az állam készfizető kezesként a vevő, az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek számára.

Fónagy János fejlesztési államtitkár hétfői expozéjában hangsúlyozta, hogy mindez nem veszélyezteti az idei hiánycélt.

A szocialista Józsa István azonban az InfoRádió kérdésére ezt nem így látta. Ha a szerződés életbe lép, akkor azonnal 1 százalékkal nő a magyar költségvetés hiánya, és ez az ország költségvetési stabilitása szempontjából megengedhetetlen, másrészt a közel háromszorosan túlárazott vásárlás nem indokolt - fejtette ki.

Arra az érvre, hogy a beruházás révén Magyarország már maga tárgyalhat az orosz gáz vásárlásáról, Józsa István azt mondta: ezzel akár rosszabb helyzetbe is kerülhet az ország, hiszen a kereskedelem törvényei alapján a nagyobb piacot képviselő vásárlók előnyösebb pozícióból tárgyalhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×