eur:
395.4
usd:
372.14
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Az MDF-től az LMP-ig - pártszakadások a rendszerváltás óta

Nem egyedülálló az, ami az LMP-vel történik, sőt, a rendszerváltás óta egy kivétellel mindegyik kis párt erre a sorsra jutott.

A Magyar Demokrata Fórum volt az első olyan párt a rendszerváltás után, amely felemésztette magát. A legismertebb "dezertőr" Csurka István. Õ hozta létre a MIÉP-et, ahol a Jobbik bölcsője ringott. Emlékezetes Szabó Iván önállósodása is a Magyar Demokrata Néppárttal, amely később egyesült az MDF-fel. A 2002-es választások után Lezsák Sándort, Balogh Lászlót, Balsai Istvánt, Font Sándort, Horváth Balázst, Kelemen Andrást és Szászfalvi Lászlót távolították el a pártból, ráadásul törvénytelenül. 2010-ben az MDF-ből Jólét és Szabadság lett.

Az FKGP szakadása már inkább atomizálódás volt. 1991-ben a párt parlamenti frakciója szétvált a 33-akra és az Antall-kormánnyal kötött koalíciót ellenző, Torgyán József által vezetett 12-ekre. 1994-ben a a Szabadságpárt, a Magyar Jövő Pártja és az MDF-ből átigazolt G. Nagyné Maczó Ágnes csatlakozott az FKGP ellenzéki frakciójához.

Később már minden varrás mentén szakadt a kisgazdapárt. Lányi Zsolt létrehozta a Reform Polgári Egyesületet, Turi-Kovács Béla a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségét, illetve a Kisgazda Polgári Egyesületet, Liebmann Katalin a Reform Kisgazdapártot, Cseh Sándor pedig a Kisgazda Szövetséget. Volt egy, de az is lehet, hogy több "történelmi" kisgazdapárt, Torgyán József pedig végül saját magáról nevezett el egy Kisgazda Koalíciót.

A KDNP korán kezdte a szakadást. 1945 elején Demokrata Néppárttá alakult, majd kettévált egy mérsékelt és egy radikális szárnyra. 1996-ban a vezetők egymással pereskedtek azért, hogy ki a pártelnök, Giczy György vagy Isépy Tamás. A harcok hevében létrejött, majd megszűnt a Barankovics-platform és a Kereszténydemokrata Szövetség Egyesület. 1997-ben aztán végleg kettészakadt a párt és megalakult, majd 2005-ben visszatért az KDNP-be a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség. A párt végül a Fidesszel kötött koalíciónak köszönhetően nem tűnt el a süllyesztőben úgy, mint az MDF, az SZDSZ és az FKGP.

A nagy pártok közül ugyanis a Fidesz bírta legjobban a strapát. Utoljára 1993-ban volt nagyobb földrengés a pártban: a konzervatív fordulatot végrehajtó politikai közösséget ekkor hagyta el kétszázadmagával a liberális Fodor Gábor, aki "megjárta" az SZDSZ-t, most pedig új liberális pártot készül alapítani.

Az MSZP eddig megúszta a szakadást, de érdemes felidézni, hogy alelnöke, Szili Katalin kilépett a pártból és létrehozta a Szociális Uniót, az Orbán Viktor elleni küzdelem jolly jokerévé felmagasztalt Gyurcsány Ferenc kormányfő és pártelnök pedig bukása után a Demokrata Pártba, illetve annak utódjába, a Demokratikus Koalícióba mentett át néhány szocialistát.

A Jobbik esetében is méltánytalanság lenne szakadásról beszélni, de tény, hogy 2010 óta öt parlamenti képviselőt vesztettek el, a mintavárosuknak tartott Tiszavasváriban pedig időközi választást kellett kiírni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Emelkedéssel próbálkoznak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel próbálkoznak az amerikai tőzsdék

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Ezt követően az amerikai tőzsdék emelkedéssel próbálkoznak a Dow vezetésével. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×