Kiből válhat jó nevelőszülő?

Infostart
2013. január 22. 16:30
2014-től nem kerülhetnek nevelőotthonba 12 évesnél fiatalabbak - jelentette be Soltész Miklós családügyi államtitkár. A kormány így szeretné elérni, hogy a gyerekek családban nőjenek fel. A Hazafelé Nevelőszülői Hálózat vezetője szerint ennek a döntésnek akkor lesz eredménye, ha az állam pénzt ad a nevelőszülők képzésére. 2005 óta ugyanis egyetlen pályázatot sem írtak ki erre a célra.

Jövő évtől nem lehet nevelőotthonokba beadni 12 évesnél fiatalabb gyereket. A cél az, hogy inkább nevelőszülőkhöz, családba kerüljenek - jelentette be múlt héten Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Ez segíteni fogja annak a célnak az elérését, hogy minél több gyerek kerülhessen családokhoz, de nehezíti a helyzetet az, hogy nincs sok szabad férőhely a szülőknél - mondta az InfoRádió megkeresésére a Hazafelé Nevelőszülői Hálózat vezetője, aki hozzátette: további képzéseket kell indítani ahhoz, hogy ezeknek a céloknak megfeleljenek.

Nagyon nehéz a nevelőszülők kiválasztása is Balázs Györgyné szerint. Nemcsak a lakáskörülményeket nézik, hanem pszichológiai vizsgálatot is végeznek a jelentkezőnél, akinek még egy tanfolyamot is el kell végeznie. Ha mindezeknek megfelelt, még akkor sem biztos, hogy az illetőből jó nevelőszülő válik - ez majd csak a gyakorlatban derül ki.

Eltérő a feladatra jelentkező szülők motivációja. Vannak olyanok, akiknek már kirepültek a családi fészekből a gyerekek, és az üres házat újra gyerekzsivajjal akarják megtölteni. Sokan a sajátjaik mellé szeretnének még, a kis falvakban pedig leginkább munkalehetőséget látnak benne - a gyerekenkénti 15 ezer forint ugyanis nagy segítséget jelent a családoknak.

Sok olyan nevelőszülő van, aki már 10-15 éve foglalkozik ezzel jogviszony nélkül. Ezt a helyzetet orvosolni látszik az államtitkár bejelentése, miszerint a járulékbefizetés egyben egészségügyi, illetve nyugdíjjogosultsági biztosítási jogviszonyt is eredményezni fog a nevelőszülők esetében.

A kilencvenes évek második felétől nőtt a nevelőszülők aránya a gyermek- és lakásotthonokhoz képest. Ma nagyjából 25500 gyerek van a gyermekvédelmi rendszerben, közel 60 százalékuk került nevelőszülőkhöz. Ez jó arány, főképp a kilencvenes évek elejére jellemző 40 százalékoz képest - emelte ki az InfoRádiónak Soltész Miklós.

Hanganyag: Windisch Judit és Herczeg Zsolt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Soltész Miklós családügyi államtitkár
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Balázs Györgyné, a Hazafelé Nevelõszülõi Hálózat vezetõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást