eur:
394.06
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Aláírta a részmegállapodást a miniszter és a HÖOK

Részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hétfőn Budapesten.

Az egyezség értelmében részben teljesül a diákok által megfogalmazott hat követelés, a másik kettőről pedig tovább egyeztetnek. A megállapodás rögzíti, hogy nő a felsőoktatás állami finanszírozása. Balog Zoltán miniszter elmondta: az idén 23-25 milliárd forint közötti pluszforrást biztosítanak az intézményeknek.

Megszűnnek a keretszámok, és minden szakon lesz ingyenes képzés. A korábban kérdéses 16 szakon a miniszter már meghatározta a minimális ponthatárokat, amelyek 425 és 470 pont között mozognak. A legmagasabb, 470 pont a kommunikáció és médiatudomány területen lesz, míg alkalmazott közgazdaságtan, jogász és nemzetközi tanulmányok szakokon 465 pontot határoztak meg.

A kormány törekszik arra, hogy a fenti szakokon a 240 pontot elérő, vagy meghaladó elsőhelyes jelentkezők 10-20 százaléka számára biztosítson magyar állami ösztöndíjas férőhelyet - olvasható az aláírt dokumentumban.

A részmegállapodás alapján létrejön a felsőoktatási kerekasztal, amely a finanszírozásról, a hallgatói szerződésekről, és a felsőoktatás átalakításának főbb kérdéseiről egyeztet majd.

A felek kinyilvánítják, hogy idén folytatódjék a felsőoktatás átfogó átalakítása, és ennek eredményeképpen bővüljenek a felsőoktatásra fordított források. Egyetértenek abban is, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek is esélyt kell teremteni a továbbtanulásra, számukra a kormány speciális oktatási programot indít. Elhatározták továbbá, hogy áttekintik a hátrányos helyzetű jelentkezőkre vonatkozó szabályozást és annak jövőbeli rendszerét közösen alakítják ki.

A dokumentum egy ideiglenes mandátumú felsőoktatási kerekasztal létrehozását tartalmazza, amely a felsőoktatás finanszírozását, a hallgatói jogokat és kötelezettségeket, valamint az átalakítás átfogó tartalmi kérdéseit - többi között a rektorválasztás, képzési struktúra felülvizsgálata, felvételi eljárás, új gazdasági-pénzügyi irányítási rendszer - tekinti át.

Balog Zoltán miniszter az aláírás előtt azt mondta: a megállapodással szeretnék demonstrálni, hogy fontos a hallgatók szava, véleménye, és azt, hogy a hallgatók részt vesznek a felsőoktatás átalakításában. Olyan helyzetben van a felsőoktatás az elmúlt 20 év folyamatainak eredményeképpen, amely nem tartható tovább, minőségi, versenyképesebb, átláthatóbb rendszerre van szükség - mutatott rá.

Az intézmények pénzügyi helyzetének áttekintését hangsúlyozva megemlítette, van olyan egyetem, amelyik azt jelentette, hogy az elmúlt év végén 2,5 milliárdos megtakarítása volt. Az intézmény nevét ugyanakkor a tárca vezetője egyelőre nem kívánta elárulni. Hozzátette: egyetértés volt abban, hogy ez egy ideiglenes megállapodás, azaz erre az évre szól. Fenntartják a jogot, hogy jövő évben változtassanak - jegyezte meg.

Szintén azonosak voltak az álláspontok azt illetően, hogy a felsőoktatási forrásokat növelni kell, és mint mondta, a korábban említett 23-25 milliárd forintra vonatkozó ígéretüket továbbra is fenntartják.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke hangsúlyozta: részmegállapodást írtak alá, amely a felvételi előtt álló diákok érdekében született. Kiemelte: az egyezség alapján idén nincs egyetlen olyan szak sem, ahol csak tandíjas képzés lenne.

A meghatározott pontszámok magasak, ugyanakkor ha kiderül, hogy túl magasak, akkor a miniszter a megállapodás alapján korrekciót hajt végre. Kitért arra is, hogy a munka jelentős része még most következik. Tematizálták azokat a kérdéseket, amelyekben változások várhatók, ezek részleteit közösen dolgozzák majd ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×