Így tesztelik a 4-es metrót - képek

Infostart
2013. január 14. 18:11
Sajtótájékoztató keretében tesztelték a 4-es metró kelenföldi depójában az új Alstom-szerelvényt. A további tesztelésekhez szükséges engedélyek két-három hónapon belül meglehetnek.

Alig hallhatóan, a fényképzőgépek kattogása közepette hagyta el a kelenföldi depót a 4-es metróvonalra gyártott Metropolis szerelvény. A négy kocsiból álló szerelvény 810 személy szállítására alkalmas, és idővel vezető nélkül is szállíthat majd utasokat - mondta Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes. Hozzátette: csődhelyzet közeli állapotban vették át a 4-es metró építését és a szerződések újratárgyalását, ennek ellenére most elérhető közelségbe került a projekt befejezése.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a tesztek során a szerelvények minden tulajdonságát mérik, a többi között az ajtókat, az utastájékoztató rendszereket és az áramellátást is.

A szerelvény mindennap reggel 6-tól este 6-ig fut a Kelenföldi pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér közötti 3,4 kilométeres pályaszakaszon, minden állomáson ajtót nyit, és minden harmadik megállásnál akadályérzékelést is vizsgálnak. A metrón 90 tonnányi extrém terhelés van, ezzel ezer kilométert fut majd. Vitézy Dávid közölte: a teszteket addig ismétlik, amíg bizonyos tűréshatáron belülre nem kerülnek az adatok.

Gallatz Zoltán, az Alstom Transport ügyfélkapcsolati igazgatója szerint a szerződésekben vállalt minden határidőt tudnak tartani, és a tesztek eddig a tervezet ütem szerint haladnak.

Februárban végezhet az Alstom a 4-es metróvonalra szánt automata szerelvény tesztelésével, és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elkezdheti vizsgálni az eredményeket, majd dönthet a típusengedély kiadásáról - közölte Gallatz Zoltán, az Alstom Transport ügyfélkapcsolati igazgatója. Elmondása szerint az ütemtervnek megfelelően zajlanak a próbafutások.

Szeneczey Balázs kiemelte, hogy a metróberuházáshoz köthetően tavaly elkezdődött a Baross tér rendezése, és a tervek szerint 2014-ben be is fejezik. A terület így visszakaphatja eredeti arculatát.

Korábban egyébként Tarlós István főpolgármester azt mondta, most már nem a műszaki feltételeken, hanem a jogi kérdések rendezésén múlik, hogy 2014 tavaszán át tudják-e adni a 4-es metrót.