eur:
393.77
usd:
365
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kövér: a választási regisztrációról politikai döntést hozott az Alkotmánybíróság

Az Országgyűlés elnöke szerint vállaltan politikai döntést hozott az Alkotmánybíróság (Ab) a választási regisztráció lehetőségének kiiktatásával. A Kövér Lászlóval készült interjút keddi számában közölte a Zalai Hírlap.

A kormánypárti politikus megítélése szerint az Ab tagjainak többsége tudatosan és vállaltan politikai mezőre lépett. A testület döntését tudomásul veszik, de Kövér László szerint megteremthető lenne a választási regisztráció alkotmányos alapja, és szükség is lenne a bevezetésére, a hátralévő másfél év azonban kevés arra, hogy ezt tisztességgel, biztonságot sugalló módon meg tudják tenni.

A házelnök az elmúlt egy év törvényalkotási folyamatát értékelve azt mondta, nagyjából végeztek az ország átalakításának, megújításának munkájával, és még van idejük, hogy ahol szükséges, korrigálják az újonnan mozgásba hozott rendszereket.

Kövér László ebben a ciklusban nem látja a realitását a háromheti ülésezési rend újbóli bevezetésének. A parlamenti elnök közlése szerint szeretnének olyan reformot véghezvinni, ami magát a törvényhozást, a szavazásokat, a módosító indítványokról szóló vitát és döntést hatékonyabbá, gyorsabbá tenné, s nagyobb lehetőséget adna a politikai vitákra. Ha az erről szóló új házszabály ez év tavaszán elkészül, akkor csupán döntés kérdése, hogy érdemes-e mondjuk szeptembertől ezt a házszabályt próba jelleggel bevezetni, hogy 2014-re, az új parlament felállására annak hibáit kijavítsák - közölte.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×