eur:
393.73
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Balog Zoltán pénteken folytatja az egyeztetést a hallgatókkal

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt folytatja az egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségével - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Korábban a felsőoktatás átalakításáról szóló kormányzati koncepció országszerte tiltakozásokat váltott ki, elsősorban a felsőoktatási keretszámok miatt. A keretszámokat azóta eltörölték. Balog Zoltán többször is tárgyalásra hívta a felsőoktatási hallgatók képviselőit.

A miniszter és HÖOK elnökségi tagjai tavaly december 22-én állapodtak meg abban, hogy április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetéssorozatot kezdenek. Ekkor döntöttek arról is, hogy két témát még januárban megvitatnak: a hallgatói szerződések ügyét és az egyetemi autonómia kérdését.

Balog Zoltán az akkori megbeszélést követő sajtótájékoztatón azt mondta: az álláspontok részben közelednek, részben megegyeznek, részben eltérnek a kormányzat és a hallgatók között a felsőoktatás kérdéseiben. A miniszter jelezte, hogy az egyetemi kapacitásról, a minőségi ponthatárokról és a hallgatói létszámról újabb adatokat kért a kormányzattól a HÖOK, s ezeket rendelkezésre is bocsátják. A tárcavezető szólt arról is, hogy a kormány honlapján egy úgynevezett "felvételi szájbarágót" indítanak, amely segíti az érintettek tájékozódását a felsőoktatást érintő kérdésekben.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke kiemelte: nem tudják elfogadni, hogy vannak olyan szakok, amelyeken egyáltalán nincs állam által finanszírozott hallgatói hely, erről januárban újra tárgyalnak. Úgy fogalmazott: a hallgatói szerződés terén "látják a társadalmi elvárást", hogy a Magyarországon az adófizetők pénzén megszerzett diploma az ország gyarapodásához járuljon hozzá, de "közös megoldást kell találni, hogy a hallgatói érdekek ne sérüljenek".

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×