eur:
394.13
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kórházban kezelik Martonyi Jánost

Vírusfertőzés miatt 2012. december 27-e óta a Magyar Honvédség Honvédkórházában kezelik Martonyi Jánost; a külügyminiszter klinikai eredményei állapotának javulását jelzik - közölte a Külügyminisztérium.

Hozzátették: a miniszter betegsége miatt Németh Zsolt parlamenti államtitkár képviselte a Külügyminisztériumot a Magyar-Olasz Kulturális Évad magyarországi megnyitóján, a Budapesti Olasz Kultúrintézetben 2013. január 6-án adott koncerten.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×