Kétszázan fürödtek a jeges Balatonban

InfoRádió / MTI
2013. január 1. 17:27
Az új év első napján csaknem kétszázan mártóztak meg orvosi felügyelet mellett a jeges Balatonban Szigligeten: a második újévi csobbanás legfiatalabb résztvevője hét, míg a legidősebb 67 éves volt - tájékoztatta Balló Piroska, a rendezvény főszervezője az MTI-t kedden.

Balló Piroska elmondta, hogy a szigligeti strandon először a 2012-ben köszöntötték hideg fürdőzéssel az új évet. Az idei rendezvény minden várakozásukat felülmúlta, mert míg tavaly harmincan, az idén már csaknem kétszázan merültek bele a 0-mínusz 1 Celsius-fokos Balatonba - tette hozzá.

A főszervező szerint - aki maga is eltöltött néhány percet a vízben - a fürdőzőknek több mint 2500 fős tömeg szurkolt a partról, és az éjszaka a déli partról átsodródott jégtáblákkal is meg kellett küzdeniük. Az érdeklődőket a színpadon Berecz András mesemondó és Muri Enikő énekes szórakoztatta.

A jeges balatoni fürdés próbáját kiállóknak a szervezők emlékpólót adtak, a következő évet a tervek szerint ugyanígy köszöntik majd - mondta Balló Piroska.