Schiffer : "Az LMP nem akarja, hogy Magyarország ugyanabba a folyóba lépjen vissza"

Infostart
2012. november 29. 08:39
Az LMP feltételhez köti, hogy tárgyalóasztalhoz ül-e a szocialistákkal, vagy Bajnai Gordonnal - mondta az InfoRádióban az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője. Schiffer András hangsúlyozta: az LMP tudni szeretné, mit gondolnak most az egykori kormányzati intézkedésekről, hiszen "mégiscsak velük szemben alakult meg egykor az LMP".

Csak feltételekkel lenne hajlandó tárgyalni az MSZP-vel az LMP. Schiffer András, az ellenzéki párt frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: csak akkor készek egyeztetni, ha a szocialisták vagy az Együtt 2014 Mozgalmat vezető Bajnai Gordon volt kormányfő világossá tenné: mit gondolnak most az egykori kormányzati intézkedésekről, amelyek a többi között a szociális kettészakadáshoz, a kistelepülések elszegényedéséhez, a nagybirtok felhizlalásához, a devizahitel-krízishez és az államadósság robbanás-szerű növekedéséhez vezettek.

"Az LMP nem akarja azt, hogy Magyarország még egyszer ugyanabba a folyóba lépjen vissza" - hangsúlyozta az ismét megválasztott frakcióvezető.

Az LMP mindig is úgy gondolta, hogy az alkotmányosság helyreállításáról, tehát a 2014 után szükséges kétharmados lépésekről - bármilyen összetételű is legyen a következő parlament - az LMP-nek és az MSZP-nek nem elég 2014 tavaszán megkezdeni a beszélgetést - vélekedett Schiffer. Hozzátette: ezekben a kérdésekben már jelenleg is van egyeztetni való.

Kijelentette: "Ezt mondtuk Bajnai Gordonnak is, ezt tudjuk mondani a szocialistáknak is."

Szólt arról is, hogy a pártja olyan korrupcióellenes programot készített, amellyel garantálni lehet a megvesztegetések visszaszorítását és az off-shore cégek felszámolását.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az LMP korrupcióellenes programja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást