Varga: Lehet, hogy az az eredmény, ha nincs megállapodás

InfoRádió / MTI
2012. november 27. 19:12
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalások során nem csak az lehet eredmény, ha meg tudunk állapodni - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős miniszter egy budapesti konferencián kedden.

A magyar tárgyalódelegáció vezetője a Nemzeti Közigazgatási Egyetemen tartott előadásában kifejtette: lehet olyan helyzet, hogy meg tudunk állapodni, de az nem olyan megállapodás, amivel jól jár a magyar lakosság.

Lehet, hogy az az eredmény, ha nincs megállapodás - tette hozzá.

Varga Mihály elmondta: a kormány szerint nem befolyásolja érdemben az ország megítélését, hogy születik-e megállapodás vagy sem.

"A befektetők nyilván akarnak egy garanciát a befektetéseikre. Mi azt mondjuk, hogy elég garancia a magyar állam, amely több mint ezer éve működik" - hangoztatta.

Leszögezte: a magyar kormány szándéka, hogy megállapodjon a nemzetközi hitelezőkkel, "de nem mindenáron".

Olyan megoldás kell, amellyel a közös teherviselés mellett lehet az országot stabil finanszírozási pályán tartani - tette hozzá.