Nem mond le Gyöngyösi Márton

InfoRádió / MTI
2012. november 27. 15:08
Gyöngyösi Márton hétfői parlamenti kijelentése miatt "megköveti zsidó honfitársait", azt elismeri, hogy félreérthetően fogalmazott amikor zsidó származásról beszélt, de "fel sem merült benne", hogy lemondjon, az ügyet pedig lezártnak tekinti. Erről a Jobbik frakcióvezető-helyettese kedden beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus fenntartja pártja azon kezdeményezését, hogy a kormánynak igenis közzé kellene tennie a magyar-izraeli kettős állampolgársággal rendelkező és így potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kormánytagok és országgyűlési képviselők esetleges listáját. Hangsúlyozta: az adatvédelmi biztos egy korábbi vizsgálatában kimondja, hogy közérdekű nyilvános adat a közszolgálati tisztviselők állampolgársága, így Gyöngyösi Márton szerint egy ilyen vizsgálat "nem kellene, hogy megütközést keltsen Magyarországon".

Elítélte a kormány a jobbikos Gyöngyösi Márton tegnapi parlamenti kijelentéseit. A Kormányszóvivői Iroda közleményében hangsúlyozza: a kabinet a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen és mindent megtesz azért, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa.

Kövér László házelnök közölte: elutasítja a Jobbikos képviselő minősíthetetlen kijelentését és reméli: minden parlamenti párt támogatni fogja a házszabály szigorítását, amely lehetővé teszi az ehhez hasonló képviselői magatartás utólagos szankcionálását.

Gyöngyösi Márton parlamenti felelősségre vonását követeli a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A szervezet közleménye szerint minden országgyűlési képviselőnek személyesen kellene visszautasítania a jobbikos politikus kirekesztő nézeteit. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség büntetőfeljelentést tesz Gyöngyösi Márton ellen.