Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere az átadáson elmondta: a városrészben található és a ma átadottal együtt hat körforgalomból három is ebben az időszakban épült meg: 2006-ban készült el a Nagyrét utcai és 2009-ben pedig az Alsó Törökvész út-Eszter utca-Vérhalom utcai csomópont.
A polgármester közölte: a mostani körforgalom megépülésével együtt augusztusban kezdődött és néhány héttel ezelőtt fejeződött be a Kapy utca felújítása. A ma átadott körforgalom a kerületben az első olyan beruházás, amit sikerült összehangolni a főváros ezt érintő útfelújításával, így a lakosoknak a Kapy utca fővárosi és a Kapy körforgalom kerületi építésével a legkevesebb fennakadást, zajt, koszt kellett elviselniük - fejtette ki.
A körforgalom kialakítására azért volt szükség, mert állandó torlódások voltak ezen a helyszínen, hiszen a nagy kiterjedésű, jelzőlámpás csomópont áteresztő képessége rendkívül szűkösnek bizonyult. Gyakran voltak itt balesetek, ezért szükség volt olyan közlekedéstechnikai megoldásra, amely biztonságos a gyalogosoknak és az erre közlekedő autósoknak egyaránt - mondta Láng Zsolt.
A II. kerületi önkormányzat beruházásában az elmúlt hat évben 25 kilométer út épült, illetve újult meg mintegy 1,5 milliárd forint, illetve 15 kilométer járda épült összesen 400 millió forint értékben.