Megállapodásra számít az új földtörvény ügyében a miniszterelnök - a nap hírei

InfoRádió / MTI
2012. november 5. 21:07
Megállapodásra számít az új földtörvény ügyében Orbán viktor. A monetáris tanács külső tagja szerint 4,5-5 százalék az alapkamat egyensúlyi szintje. Stratégiai partnerséget építene ki Kuvaittal a kormány.

Megállapodásra számít az új földtörvény ügyében a miniszterelnök. Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakció üléséről távozóban azt mondta: 2-3 kérdésben maradt fenn egyeztetési lehetőség, de már közel van a megállapodás. Hozzátette: a legnagyobb nézetkülönbség a birtokméretek kérdésében van. Szólt arról is, hogy az ülésen konkrét módosító javaslatokról nem volt szó, de egy következő frakcióülésen visszatérnek a részletkérdésekre. Harrach Péter KDNP-frakcióvezető arról beszélt: még nem dőlt el, hogy a földtörvény kétharmados jogszabály lesz-e, de a kereszténydemokraták szerint biztonságot adna a minősített többség.

A magyar bankrendszer likviditása és tőkehelyzete erős, de 2015-ig nem várható érdemi hitelállomány-növekedés. Ezt a Magyar Nemzeti Bank közölte pénzügyi stabilitási jelentésében. Az adatok alapján a romló portfolióminőség és a magas adóterhelés miatt kedvezőtlenek a pénzügyi rendszer jövedelmezőségi kilátásai, így a szektor nem támogatja hitelezéssel a gazdaság növekedését.

A monetáris tanács külső tagja szerint 4,5-5 százalék az alapkamat egyensúlyi szintje. Gerhardt Ferenc a Bloomberg üzleti hírportálnak adott interjúban úgy vélte: ez az a szint, amely ugyanannyira támogatja a növekedést, mint amennyire kordában tartja az inflációt. Hozzátette: a magyar kamatszint mellett 0,25 százalékpontos kamatmozgások ésszerűek, és nagyon erős indok kell ahhoz, hogy fél százalékpontos kamatemelés vagy kamatcsökkentés mellett döntsön a monetáris tanács.

A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul a Fidesz frakcióvezetője, ha a bankok összehangolják a pénzügyi tranzakciós illeték áthárítását az ügyfelekre. Rogán Antal hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a napvilágra került adatok ezt még nem bizonyítják.

Bruttó 8 forinttal csökkenti szerdán a 95-ös benzin, 2-vel pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol - értesült piaci forrásokból a Portfolio.hu. Sándor Dávid, gazdasági portál elemzője az InfoRádióban elmondta: a 95-ös benzin átlagára 404, a gázolajé pedig 424 forintra esik. Az autósok akár 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Kidolgozatlannak tartja az európai bankunió létrehozására vonatkozó javaslatcsomagot a kormány - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Pleschinger Gyula az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága előtt úgy vélte: a bankunióra vonatkozó indítvány nem biztosítja az euróövezeten kívüli államok számára a jogok és kötelezettségek egyensúlyát. Hozzátette: a magyar kormány álláspontja egybeesik a többi eurózónán kívül állam véleményével, sőt azzal több valutauniós ország is egyetért.

Stratégiai partnerséget építene ki Kuvaittal a kormány - közölte a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Szijjártó Péter kuvaitvárosi megbeszélésein találkozott a közel-keleti ország pénzügyi államtitkárával, akivel megállapodtak, hogy jövő márciusban Budapesten tartja alakuló ülését a kuvaiti-magyar gazdasági vegyes bizottság.

Első alkalommal engedélyezte az Európai Bizottság egy génterápiás gyógyászati eljárás forgalomba hozatalát. A holland tudósok által kifejlesztett szerrel egy ritka örökletes zsíranyagcsere-betegséget kezelhetnek. A génterápiával megváltoztathatják a páciens DNS-ét úgy, hogy a hibásan működő gént jól működővel helyettesítik. Az Európai Gyógyszerügyi Hatóság júliusban támogatta a kezelés bevezetését, de a végső döntést az Európai Bizottság hozta meg.

Jóváhagyta a nemzeti fejlesztési bizottság, hogy az Új Széchenyi Terv támogassa a szegedi lézerkutató központ beruházását. Az első fázisban, a folyó uniós költségvetési ciklusban nettó 47 milliárd, míg a 2020-ig tartó következő fázisban nettó 14,3 milliárd forint fordítható a magyar projektre. A nettó beruházási összegből 15 százalék a magyar önrész, 85 százalék pedig uniós támogatás. Az uniós nagyprojektként megvalósuló lézer kutatóközpont 3 országban működik majd.

Bezárás helyett az Állatkerttel vonnák össze a Vidámparkot - mondta a főpolgármester az InfoRádiónak. Tarlós István Aréna című műsorunkban hangsúlyozta: a készülő koncepció szerint így elkerülhető a felszámolás. Hozzátette: az összevonás után a cégből kiszervezik a vidámparki funkciót, a műemléki játékok pedig az Állatkert területén maradnak. A főpolgármester szólt arról is, hogy szerinte rossz az időzítése a budapesti buszok kiszervezésének. Úgy vélte: előbb a kormánnyal kell megállapodni a BKV finanszírozásáról.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a felfedező kutatások jelentik a tudomány lehetőségeit és a jövőjét. Pálinkás József a magyar tudomány ünnepének megnyitóján hangsúlyozta: a felfedező kutatások az innováció kultúrájának megteremtői, így a tudás, a társadalmi és gazdasági működés jövője múlhat rajtuk, ezért szól az idei ünnep a felfedező tudományról.