Minden, amit a hosszú hétvégéről tudni érdemes

Infostart
2012. november 1. 18:52
Szombat hajnalt leszámítva nem kell fagyokra számítanunk, de sok napsütést sem remélhetünk a hosszú hétvégén. A temetők egészen vasárnapig reggel héttől este nyolc óráig nyitva tartanak, eddig már több mint félmillióan látogatták meg elhunyt szeretteiket.

Csak csütörtökön délutánig nagyjából 350 ezren, szerdán pedig 150 ezren mentek ki a temetőkbe. A forgalom zökkenőmentes a sírkertek környékén.

A fővárosi temetők környékén forgalmi korlátozásokra kell számítani, ugyanakkor a sírkertekben kisbuszokkal segítik a közlekedést.

A virágok ára emelkedett az ilyenkor megnőtt kereslet miatt - jelezte Váradi Éva, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének elnökségi tagja.

Az ittas vezetők kiszűrésére tartanak a fokozott országos ellenőrzések, amelyeket az előző hosszú hétvége balesetei miatt is indokoltnak tart az országos rendőrfőkapitány.

November 2-án, pénteken többségében már kinyitnak azok az üzletek, amelyek 1-jén zárva tartanak - jelezte az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos Györgyöt.

Néhány déli településen akár a 20 fokot is megközelítheti a hétvégén a hőmérséklet, de alapvetően borús, felhős időre számíthatunk.

Minél inkább foglalkozik a halállal az ember, annál inkább azokra a kérdésekre kap választ, hogy miként lehetne jobban élnie - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pilling János pszichiáter.

A témával több beszélgetés is foglalkozik, az InfoRádió rendkívüli, ünnepi műsorfolyama pénteken estig tart.