Felezhetik a pártok pénzét - lapszemle

Infostart
2012. október 31. 07:29
A miniszterelnök nem tett le arról a korábbi tervéről, hogy függesszék fel a pártok 2013-as és 2014-es állami támogatását, ezért várhatóan módosítani fogják a jövő évi büdzsé tervezetét, amely szerint a pártoknak és a pártalapítványoknak összesen 3,8 milliárd forint jár 2013-ra - írta a Népszabadság fideszes forrásokra hivatkozva.
Népszabadság:

A miniszterelnök nem tett le arról a korábbi tervéről, hogy függesszék fel a pártok 2013-as és 2014-es állami támogatását, ezért várhatóan módosítani fogják a jövő évi büdzsé tervezetét, amely szerint a pártoknak és a pártalapítványoknak összesen 3,8 milliárd forint jár 2013-ra. A lap forrása szerint még nincs döntés, így nem lehet tudni, hogy a pártok kizárólag a tagdíjakból és adományokból lesznek kénytelenek gazdálkodni, vagy csak az állami támogatás 50-60 százalékát vonnák el tőlük.

Magyar Nemzet:

A leghatározottabban tiltakozik a Kossuth család, amiért Mesterházy Attila MSZP-elnök október 23-án arra szólította fel híveit, hogy legyen a Kossuth-címer a demokraták összetartozásának jelképe, és viseljék azt "az új köztársaság megszületésének napjáig".

Index:

Az elmúlt húsz év legjelentősebb filmes üzletét kötötték meg Hollywoodban akkor, amikor a The Walt Disney Company 4,05 milliárd dollárért megvásárolta a Lucasfilm Ltd-t. Az új tulajdonos azonnal bejelentette, hogy elkészítik a Csillagok háborúja 7-et is.

Portfolio.hu:


Tovább csökkent, a tavaszi 34-ről 32 pontra az OTP Öngondoskodási Index értéke. A tavaly nyáron még 36 ponton álló mutató az elmúlt közel másfél évben lefelé mozgott, és bár az öngondoskodás megítélésének tekintetében javulás tapasztalható, a többségben lévő negatív tényezők a korábbinál újra alacsonyabb számot eredményeztek. Nőtt az újonnan megtakarításba kezdők száma az előző mérésekhez képest, ugyanakkor csökkent azoké, akik rendelkeznek pénzügyi megtakarítással vagy akár vésztartalékkal. A többség továbbra is az államtól reméli a nyugdíjat.

Pénzcentrum.hu

November 1-től kötelező a piacra kerülő gumiabroncsok takarékosságát, tapadását és zaját is címkével jelölni. Bár az objektív összehasonlítás segíthet a választásban, a minőségi új abroncsok ára ugyanakkor emelkedésnek indulhat.

Napi Gazdaság:

Újra a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) elé kerül az M43-as út Makó és az országhatár közötti szakaszának építési pályázata, miután az osztrák Porr Bau GmbH által kezdeményezett jogi eljárásban a bíróság új eljárásra kötelezte a testületet.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást