A Magyar Nemzet úgy tudja, infláció körül vagy annál nagyobb mértékben, 5-8 százalékkal emelkedhetnek jövőre a BKV jegy- és bérletárai. A lap információi szerint a Budapesti Közlekedési Központ a Fővárosi Közgyűlés szerdai tanácskozására nyújtja be az erre vonatkozó, több változatot is tartalmazó anyagot.
Az Országos Mentőszolgálat által a 112-es segélyhívó informatikai háttérberuházására kiírt tendert az Invitel nyerheti, miután a bírálóbizottság a cég - a kiírt 2,269 milliárdos keretösszegnél egyébként 59 millió forinttal magasabb - ajánlatát értékelte a legjobbnak - írta a Népszabadság.
Az Index arról ír, hogy egy informatikatanárokból álló csoport felhívást tett közzé, amiben arról írtak, hogy az új kerettantervet elfogadhatatlannak tartják. A tanterv ugyanis radikálisan csökkenő óraszámokhoz megtaníthatatlan mennyiségű anyagot rendel, ez pedig tarthatatlan egy elsősorban gyakorlatra épülő képzésben. A tiltakozók szerint Nemzeti Alaptanterv tehát teljesíthetetlen követelményeket támaszt az informatikatanárokkal szemben.
Az Indexen arról is lehet olvasni, hogy Budapest főjegyzője soron kívül újabb ellenőrzést rendelt el a BKK-nál október 27-étől kezdődően. A vizsgálatot a főpolgármesteri hivatal belső ellenőrzési osztálya végzi. A Budapesti Közlekedési Központnál némi megütközést keltett az újabb vizsgálat, hiszen nyár elején már átvizsgálta a céget a belső ellenőrzés. A mostani vizsgálatnak az is a feladatai közé tartozik, hogy ellenőrizzék, célszerűen működik-e a BKK, és gazdaságosan használja-e fel a forrásait.
Kiírta a budai Várbazár rekonstrukciójára szóló közbeszerzési eljárást a Várgondnokság Nonprofit Kft. és az I. kerületi önkormányzat, a munkák elszámolható költsége legfeljebb 8,16 milliárd forint plusz áfa lehet - írta a Napi Gazdaság. Az uniós közbeszerzési értesítőből az is kiderül, hogy a Várbazár felújítása után a létesítmény új szolgáltatásainak köszönhetően évi 250 ezer látogatóra számítanak a projektgazdák.
Várhatóan elhagyhatja hétfőn a kórházat az a férfi, akinek Magyarországon elsőként ültettek be a szervezetébe véglegesen használható műszívet - írta a Magyar Nemzet. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója, a lapnak elmondta, hogy a beteg jól van, fizikai erejét visszanyerte, naponta háromszor szobabiciklizik. A férfi a beültetett műszívvel teljes életet élhet.
A Portfolio arról közöl cikket, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter visszavonta az október 14-én benyújtott törvényjavaslatát, amelyet úgy lehetett értelmezni, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét is ellenőrizheti és a visszavonással egyidejűleg pontosítva újra benyújtotta a törvényjavaslatot. Az új javaslat alapján már egyértelmű, hogy a Kehi ellenőrzési jogosítványai az MNB-re nem terjednek ki.
Minden eddiginél korábban kezdődhet a vetőmagok beszerzése a tavaszi vetésű növények esetében, az őszi kalászosok közül árpából és tritikáléból már elfogytak a hazai előállítású vetőmagok - írta a Napi Gazdaság. Az őszi kalászos vetőmagok ára átlagosan 110 ezer forint körül alakul tonnánként, ez nagyjából a búza drágulásának megfelelő áremelkedést jelent az elmúlt évhez képest. Az legkorábban november közepén derülhet ki, hogy a tavaszi vetésű növények magjából mekkora lesz a hazai, illetve az uniós készlet, hogy szükség lesz-e importra, illetve hogy mennyivel drágul a vetőmag.
A Pénzcentrumon arról lehet olvasni, hogy Közel 30 millió dollárért hirdették meg Soros György lányának, Andrea Soros Colombelnek Greenwich Village-i luxuslakását, amit még 2006-ban 11,5 millió dollárért vásárolt. A magyar származású milliárdos Soros György lánya még bőven a válság előtt vásárolta az ingatlant, így, amennyiben sikerül a meghirdetett áron túladnia rajta, komoly haszonra tehet szert. Az ügylet továbbá bizonyíthatja azt is, hogy a globális válság, ami az USA-ban is elsősorban a lakásárakat sújtotta bizonyos rétegeket és az általuk keresett ingatlanokat teljes mértékben elkerülte.