Varga: Nem szakadtak meg az IMF-tárgyalások - a nap hírei

Infostart
2012. október 26. 21:18
Nem szakadtak meg az egyeztetések Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság között. Az autóiparban látja a gazdasági növekedés lehetőségeit a miniszterelnök. Első fokon börtönbüntetésre ítélték Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt adócsalás miatt.

A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint lehet megállapodás a nemzetközi szervezetekkel, de a magyar kormánynak is vannak feltételei. Varga Mihály a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége budapesti kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott: a tárgyalások sorsa azon múlik, hogy mennyire értik meg Brüsszelben és Washingtonban, hogy a magyar kabinetnek van saját elképzelése, saját programja. Nem sokkal korábban Varga Mihály megerősítette: nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap, illetve az Európai Bizottság között zajló egyeztetések. A politikus azután beszélt erről, hogy több internetes portál is azt írta: megszakadhatnak a tárgyalások a nemzetközi hitelezők és a magyar tárgyalódelegáció között a kormány által október elején indított, a hiteltárgyalásokról szóló médiakampány miatt. Varga Mihály hangsúlyozta: az egyeztetések várhatóan november 7-e után folytatódhatnak, miután az Európai Bizottság nyilvánosságra hozza új, őszi makrogazdasági előrejelzéseit. Az MSZP szerint ha megszakadnak az IMF-tárgyalások, akkor a forint árfolyama jelentősen romlik majd, Magyarország pedig még inkább kiszolgáltatottá és védtelenné válik az európai pénzpiacok mozgására.

A jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére számít az elemzők többsége a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának jövő keddi ülésén. A Reuters hírügynökség által megkérdezett 20 elemző közül 17 várja, hogy a jelenlegi 6 és fél százalékos alapkamat 6,25 százalékra csökken, ezzel az egymást követő harmadik hónapban mérsékelnék az alapkamatot. Az elemzőknek már csak a fele várja, hogy a magyar kormány egyáltalán megköti a megállapodással az IMF-fel és az Európai Bizottsággal. Egy hónappal ezelőtt ez az arány még 60 százalék volt.

Üzembe helyezték Szombathelyen a kuplunggyártással foglalkozó LuK Savaria Kft. sajtoló automatáját. A Kft. gyártókapacitást növelő beruházása 2014-ig több mint 500 új munkahelyet teremt majd. A kormányfő az ünnepségen úgy vélte: Magyarország gazdasági növekedési lehetőségei a még világszerte húzóágazatnak számító autóiparban vannak. Orbán Viktor példaként említette a Mercedes kecskeméti beruházását és a szentgotthárdi Opel-gyárat. Szombaton a miniszterelnök a Magyarországon jelenlévő nagy német cégek vezetőivel találkozik.

A mosonmagyaróváriak gyásza az egész nemzeté- mondta a köztársasági elnök. Áder János a városban 1956-ban történt sortűz évfordulóján tartott ünnepségen úgy fogalmazott: az 56 évvel ezelőtti október hősei olyan világot, olyan szabad magyar államot akartak teremteni, amelyben az elnyomás zsarnoksága helyett emberhez méltó jogok és tisztelet illeti meg a haza polgárait.

Együttműködési megállapodást írtak alá az Együtt 2014 választói mozgalom létrehozói. A dokumentumot Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke, Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület vezetője, valamint Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke látta el kézjegyével. Bajnai Gordon, volt kormányfő azt mondta: nyitott együttműködést terveznek, és várják a csatlakozni kívánó szervezeteket.

Dublinnak lehetővé kellene tennie, hogy Francis Tobin Írországban töltse le a magyar bíróság által kiszabott fogházbüntetést - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A miniszterelnök-helyettes Luxembourgban beszélt az ír gázoló ügyéről az uniós tagországok igazságügyi miniszteri tanácskozásán. Navracsics Tibor szerint a 2008-as uniós kerethatározat elfogadásakor tett ír különnyilatkozat visszavonása esetén nem lenne jogi akadálya a szabadságvesztés írországi végrehajtásának.

Egyelőre nem változik a honvédségnél dolgozók pótléka és illetményezési rendszere - közölte a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke. Szarka Gábor a Globalitás - biztonság című budapesti konferencián azt mondta: a most működő pótlékrendszert egyszer majd felül kell vizsgálni, de amíg nem tudnak pluszt adni, addig nem változtatnak a jelenlegi szabályozáson.

Napokon belül elkezdődik a felszámolási eljárás a Gyulai Húskombinát Zrt - nélA társaság vezérigazgatója a részvényesi közgyűlés után elmondta: nem támadják meg a társaság felszámolásáról szóló bírósági határozatot és lemondanak a 15 napon belül érvényesíthető fellebbezési jogról.

Jogerősen is visszahelyezte tisztségébe a Zalaegerszegi Törvényszék azt a két kaposvári bírót, akiknek ügyét az országban elsőként tárgyalta másodfokú bíróság. A törvényszék az Országos Bírósági Hivatal fellebbezése ellenére hozta meg a jogerős döntést.

Dublinnak lehetővé kellene tennie, hogy Francis Tobin Írországban töltse le a magyar bíróság által kiszabott fogházbüntetést - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A miniszterelnök-helyettes Luxembourgban beszélt az ír gázoló ügyéről az uniós tagországok igazságügyi miniszteri tanácskozásán.

Adócsalás miatt négy év börtönbüntetésre ítélte Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt egy milánói bíróság. Az ítélet indoklása szerint az általa birtokolt televíziós társaságok a közvetítési jogdíjakkal csalva károsították meg az olasz államot. A milánói bíróság nem sokkal később ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a 4 év ténylegesen egy évre csökken a 2006-ban elfogadott amnesztiatörvény miatt. A korábbi miniszterelnök ellen több bírósági eljárás zajlott az utóbbi években. Ez a per az első, amelyben elmarasztaló ítélet született.