Bajnaiék így lesznek sikeresek Mesterházy szerint

InfoRádió / MTI
2012. október 26. 10:39
Az MSZP elnöke szerint a pártnélküli, bizonytalan és liberális szavazók megnyerése lehet az Együtt 2014 választói mozgalom célja.

Mesterházy Attila az M1 reggeli műsorában azt mondta: a Milla, a Szolidaritás és Bajnai Gordon Haza és Haladás Egyesületének október 23-án bejelentett kezdeményezése akkor lesz sikeres, ha új szavazókkal tudja bővíteni az ellenzék táborát, kiegészítve a szocialista párt ma 1 millió 300 ezres szimpatizánsi körét.

A Milla Egyesület elnökének korábbi nyilatkozatára utalva a szocialista párt elnöke hozzátette: tisztázni kell, Juhász Péter mit ért azon, hogy az MSZP-nek meg kell újulnia az együttműködéshez és le kell zárnia az elmúlt húsz évet, illetve azt is, hogy az új választói mozgalomnak célja-e a párttá alakulás.