A Népszabadság értesülései szerint az új közműadó kiterjesztését fontolgatja a kormány, a legújabb elképzelések szerint már nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak. Az így befolyó, számítások szerint 30-40 milliárd forintot az önkormányzatok kapnák meg, és szabadon felhasználhatnák.
A Magyar Nemzet azt írja, négy, eddig nem szabályozott dizájnerdrog kerülhet C-listára, ha a kormány legalább részben elfogadja az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló kormányrendelet, valamint egyéb egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról című előterjesztést.
New Yorkban magyar idő szerint csütörtök este mutatták be a Microsoft két új operációs rendszerét, írja az index. A portál hangsúlyozza, nagyon fontos megkülönböztetni egymástól a két rendszert, mert majdnem akkora köztük az eltérés, mint az Apple iOS és a Mac OS X rendszerei közt. Mégis, a Windows 8 és az RT között elég szoros a kapcsolat, és éppen ez ad lehetőséget ad a Microsoftnak a piacvezető pozíció visszaszerzésére.
Bővítené a napokban létrejött Együtt 2014 mozgalmat Bajnai Gordon, és úgy látja, ebben szükség van a demokratikus ellenzéki pártokra is. A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület vezetője a Népszabadság Online-nak adott interjúban azt mondta: az MSZP részvétele és támogatása nélkül nem váltható le a jelenlegi rezsim, de a szocialisták egyedül nem képesek erre.
November elején kezdődik a Ferenciek tere és az Erzsébet híd pesti hídfőjének teljes átalakítása, illetve rendezése, amelynek keretében a buszsávokat középre teszik át, kiváltják az aluljárót és felszíni gyalogos kapcsolatokat alakítanak ki. A látványtervekről készült képeket és videót megnézhetik a Magyar Nemzet Online oldalán.
Állítólag több mint egymillió euróra perli volt munkaadóját Erdei Zsolt - írja az Index. A korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok a szerződésében foglaltak be nem tartásáért, a beígért meccsek elmaradásáért terelte jogi útra követeléseit az Universum Box Promotionnal szemben.
Gazdasági lapszemle
A Napi Gazdaság azt írja, néhány év alatt 240 ezer fővel zsugorodott az szja-bevallást benyújtók száma, ennek egyik oka az lehet, hogy a korábbi "fehéredés" után egyre többen térnek vissza a szürke zónába. A témával részletesen foglalkozik az Üzleti reggeli című műsorunk 9 óra után.
A portfolio.hu arról ír, hogy eddig nem adott okot a felhőtlen optimizmusra az Egyesült Államokban és Európában zajló negyedéves jelentési szezon. Bár az egy részvényre jutó eredmény szintjén a vállalatok többsége pozitív meglepetést okozott, ez nem nyugtatja meg a globális gazdasági lassulás miatt aggódó befektetőket.
Magyarországon is egyre népszerűbbek az érintésmentes fizetést lehetővé tévő bankkártyák, írja a Pénzcentrum.hu. Az elmúlt időszakban ugyanakkor szárnyara kaptak hírek az érintésmentes kártyák sebezhetőségéről is, a portál most ezeknek járt utána.