Október 23.: rosszullétek, könnyebb sérülések miatt riasztották a mentőket

InfoRádió / MTI
2012. október 23. 19:31
Rosszullétek, illetve könnyebb sérülések miatt riasztották a mentőket az október 23-i ünnepi rendezvények idején - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese kedd este az MTI megkeresésére.

Nagy Zsófia elmondta: a rendezvényeken összesen 37 embert láttak el a mentőszolgálat dolgozói. Rendkívüli esetük nem volt, csak a tömegrendezvényeken szokásos rosszullétek, illetve kisebb sérülések miatt volt szükség a mentők segítségére - tette hozzá.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján számos megemlékezést tartottak a fővárosban, köztük több nagyrendezvényt.

Az október 23-i rendezvények százezreket mozgattak meg. A központi állami ünnepségen, a budapesti Kossuth téren a Belügyminisztérium közlése szerint mintegy négyszázezren vettek részt. A tárca a rendőrségi létszámbecslések alapján azt írta: a békemeneten több mint 150 ezren, a Milla tüntetésén csaknem 20 ezren, a Jobbik demonstrációján néhány ezren, a Demokratikus Koalíció rendezvényén több százan voltak ott.