Október végéig kell a kormány elé terjesztenie az emberierőforrás-miniszternek a segélyezési plafonról szóló törvénymódosítás tervezetét. A cél az, hogy a Start-munkaprogramban elérhető jövedelemnél ne legyen magasabb az önkormányzati segélyekből igénybe vehető együttes összeg. Matolcsy György október elején, az egyenlegjavító program részeként jelentette be, hogy maximálják az önkormányzati segélyezési támogatásokat, és az intézkedéstől a kormány jövőre 8-10 milliárd forintos egyenlegjavulást vár. A miniszter hangsúlyozta, hogy az intézkedés a gyermekneveléssel kapcsolatos juttatásokat nem érintheti.
A család erejéről beszélt az államfő a Nagycsaládosok Országos Egyesületének 25 éves jubileumi ünnepségén. Áder János úgy fogalmazott, hogy az ország is olyan, mint a család, és csak a közösség tagjain múlik, hogy milyenné teszik az életüket, hogy felelősséget vállalnak-e egymásért, vagy a széthúzás útját járják. A köztársasági elnök hangsúlyozta: bízik abba, hogy az egyesület még hosszú időn át képes lesz átadni az erről szóló tudást a felnövekvő nemzedékeknek.
Göndöcs Zsigmondot, az Országos Mentőszolgálat műveleti és szervezési igazgatóját választották meg a Magyar Vöröskereszt új elnökévé. Habsburg György korábbi elnök két ciklus után köszönt le posztjáról, és a továbbiakban önkéntesként segíti a szervezet nemzetközi szerepvállalását.
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete arra kéri a Gyulai Húskombinát tulajdonosi körének képviselőit, hogy ne akadályozzák meg a felszámolási eljárás megindítását. Azt kérik a vezetőségtől, hogy adjanak lehetőséget a termelés folytatására és a mintegy 400 munkahely megmentésére. A szakszervezet megítélése szerint a cég rövid távú pénzügyi érdekek miatt húzza az időt és csökkenti az esélyt a megmaradásra.
117 adózónál összesen több mint 23,1 milliárd forint összegű adóhiányt állapított meg a harmadik negyedévben az adóhatóság. A lista élén egy üllői magánszemély áll. Az adóhatóság negyedévente teszi közzé azoknak az adóalanyoknak a listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál pedig 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg. A cégek közül összesen kilenc adózónál állapítottak meg 500 millió forint feletti adóhiányt.
Augusztusban tovább csökkent a hitelezés volumene a bankszektorban - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A PSZÁF gyorselemzése szerint zsugorodott a mérlegfőösszeg, visszaesett a közvetlen külföldi finanszírozás, miközben a belföldi ügyfelek betétállománya mérsékelten emelkedett. A tájékoztatás alapján a hitelintézetek mérlegfőösszege 1,3 százalékkal, nettó hitelállománya pedig 0,6 százalékkal mérséklődött augusztusban.
Tízezrek tüntettek Londonban a kormány gazdasági megszigorító intézkedései ellen. A békés megmozdulás résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy a kormány a szociális kiadások lefaragásával, az egészségügyi és a nyugdíjrendszerben tervezett elvonásokkal akarja csökkenteni az állam eladósodottságát. Hasonló megmozdulásokat tartottak Belfastban és Glasgow-ban is. A szakszervezetek általános sztrájkot fontolgatnak, miközben David Cameron miniszterelnök a jövő évre is újabb takarékossági intézkedéseket helyezett kilátásba.