A hatóság emberei rendőrség-feliratú szalagokkal vették körbe az utcákat, az utakat lezárták, oda nem engednek be senkit, a területen bent tartózkodókat pedig távozásra szólítják fel. A rendőrök házról házra, ajtóról ajtóra járnak, és kopogtatnak be a lakásokba.
A Pók utca és a Nánási út környékén élők reggel 8 óra körül sorra hagyták el otthonaikat. Sokan nagyobb szatyrokkal, kosarakkal, volt, aki kofferrel várakozott a buszmegállóban. A legtöbben azt mondták az MTI tudósítójának, hogy rokonokhoz mennek a város egy másik részére. Többen a háziállataikat, kutyáikat, macskáikat is magukkal vitték.
Az ideiglenesen kiköltözők közül néhányan az utcán azon viccelődtek, "háborús övezetté" vált a környékük. Sok kisgyerekes családot is látni, volt, aki azt mondta, ha már így alakult, kirándulni mennek.
Azokat, akik nem tudják elhagyni otthonukat, mert betegek, vagy mozgásukban korlátozottak, délelőtt mentővel viszik el megfelelő helyre.
A lezárt utcák 9 órára elnéptelenedtek, de még több lakás ablakában felbukkant egy-egy otthon maradt lakó.
Az önkormányzat az MTI-vel azt közölte, sem a BKV, sem pedig a MÁV járatai nem álltak le.
Az önkormányzat által kijelölt nappali melegedő szolgáltatásait tizenketten vették igénybe, ők meleg teát, pogácsát és ebédet kapnak.