Október 22-én déltől, majd október 23-án reggel 7 órától hallgatható meg a BBC Magyar Adásának eredeti hangképes dokumentumműsora, amelyben a szereplők visszaemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire.
Hétfőn reggel 9 órától ismételjük meg a BBC volt munkatársával, Pallai Péterrel készített Arénát. Pallai Péter a Némi demokráciától a népi demokráciáig című, Sárközi Mátyással közösen a magyarországi kommunista hatalomátvétel történetéről írt könyve kapcsán volt a vendégünk. Kedden este 9-től azt az Arénát hallgathatják meg, amelyben Pallai Péter és Sárközi Mátyás beszélt a Szabadság hullámhosszán - az 1956-os magyar forradalom története a BBC elmondásában című könyvükről.
Szombat délután 5-től Szájer József, a Fidesz EP-képviselője, vasárnap pedig Somlyódi László akadémikus várja a hallgatókat az Arénában. A hétvégén megismételjük a többi között a Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívóval, Hegedüs Évával, a Gránit Bank vezérigazgatójával és Hoffmann Rózsa államtitkárral rögzített beszélgetéseket is.
Az ünnepi hétvégén meghallgathatják a Pálmai Anna és Máté Gábor színművészekkel , az M. Kiss Sándor történésszel, az Ungváry Krisztián történésszel, az ifj. Bibó Istvánnal, az '56-os államminiszter fiával rögzített Arénát. Hétfőn este 7-től Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, míg kedden Kahler Frigyes történész, bíró lesz az InfoRádió vendége.
Október 23-án délután beszámolunk az ünnepi megemlékezésekről és a pártok rendezvényeiről, Orbán Viktor kormányfő Kossuth téri beszédét pedig élőben közvetíti az InfoRádió.
| Szombat | |
| 9 óra | Aréna Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó |
| 10 óra | Világszám magazin |
| 12 óra | Gólvonal |
| 13 óra | Aréna Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke |
| 14 óra | Aréna Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár |
| 16 óra | Aréna Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója |
| 17 óra | Aréna Szájer József, a Fidesz EP-képviselője |
| 18 óra | Világtükör magazin |
| 21 óra | Aréna Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára |
| Vasárnap | |
| 8 óra | Aréna Barcza György közgazdász és Madár István a Portfolio.hu vezető elemzője |
| 12 óra | Gólvonal magazin |
| 13 óra | Aréna Szájer József, a Fidesz EP-képviselője |
| 14 óra | Aréna Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója |
| 16 óra | Aréna György István, városüzemeltetési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes |
| 17 óra | Aréna Somlyódi László akadémikus |
| 21 óra | Aréna Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke |
| Hétfő | |
| 9 óra | Aréna Pallai Péter újságíró, a BBC volt munkatársa |
| 12 óra | A BBC Magyar Adásának eredeti hangképes dokumentumműsora |
| 17 óra | Aréna Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező |
| 19 óra | Aréna Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója |
| 21 óra | Aréna Pálmai Anna színművész |
| Kedd | |
| 7 óra | A BBC Magyar Adásának eredeti hangképes dokumentumműsora |
| 12 óra | Aréna M. Kiss Sándor történész |
| 13 óra | Aréna Ungváry Krisztián történész |
| 14 óra | Aréna Bibó István tanár, az államminiszter fia |
| 15 óra | Beszámoló az ünnepi programokról |
| 19 óra | Aréna Kahler Frigyes történész, bíró |
| 21 óra | Aréna Sárközi Mátyás és Pallai Péter |