Egy nyugalmazott alezredest és egy őrnagyot hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség elöljárói intézkedés elmulasztásának gyanúja miatt, a 2006 őszi rendőri fellépés miatti eljárásban.
A Magyar Nemzet Balogh Zoltán főügyészségi szóvivőre hivatkozva azt írta: ezzel tizennégyre emelkedett az ügyben meggyanúsított egyenruhások száma. A hat évvel ezelőtti eseményekkel összefüggésben eddig mintegy 800 tanút hallgattak meg.
Az ügyben Bene László egykori országos és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány is gyanúsított.