További 367 milliárd forintos kiigazítást hajt végre a kormány - a nap hírei

Infostart
2012. október 17. 21:07
Leállhat a termelés a jövő héten a Gyulai Húskombinátban. Elhunyt Komár László, a zenészt 67 éves korában érte a halál Budapesten.

A kormány hét újabb lépésről döntött, amelyek összesen 367 milliárd forint értékű kiigazítást jelentenek a jövő évi költségvetésben - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György elmondta: nem csökkentik a felére a bankadót 2013-ban. A tranzakciós illeték általános mértéke 1 helyett 2 ezrelék lesz és az emelést az államkincstár esetében is végrehajtják. A föld alatti vezetékekre közműadót vetnek ki, amit a szolgáltatók fizetnek. A béren kívüli juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2,5 millió forintig végzi majd a számlák egyedi ellenőrzését a korábbi 10, illetve 5 millió forinttal szemben. A jövőben a helyi iparűzési adó alapjából csak az eladott áruk beszerzési értékének 80 százalékát lehet levonni.

A nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint az intézkedésekre azért van szükség, mert az Európai Bizottság túlbecsültnek tartja a korábban bejelentett egyenlegjavító program hatásait, így 2013-ban 3,7-3,9 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt vár. Matolcsy György hozzátette: a kormány nem ért egyet az unió értékelésével, de fontosnak tartja, hogy az Európai Bizottság szerint is teljesíthető legyen a 2,7 százalékos hiánycél.

Az MSZP az uniós átlag szintjére mérsékelné a bankadót, kivezetné a válságadókat 2014-től és háromkulcsos adórendszert vezetne be. A Jobbik szerint bebizonyosodott, hogy a kormány engedett az Európai Unió zsarolásának. Az LMP úgy véli, hogy a tranzakciós illetéket és a közműadót a bankok és az érintett cégek át fogják hárítani az emberekre. A Fidesz-frakció egyetért a kormányzati kiigazító intézkedésekkel, közlésük szerint ha az Európai Unió többet követel, akkor nem a családok, hanem a bankok terheit kell megemelni.

A Bankszövetség szerint az újabb intézkedéseknek rendkívül negatív gazdasági és társadalmi hatásai lehetnek. A szervezet közleményében megdöbbenését fejezi ki amiatt, hogy a kormány a korábban közösen elfogadott és aláírt együttműködési megállapodásokat egyoldalúan megszegi.

A kormány által vártnál nagyobb mértékben fogja visszavetni jövőre a gazdasági növekedést az újonnan bejelentett adóemelési csomag - mondta a portfolio.hu elemzője az InfoRádiónak. Madár István szerint az újabb intézkedések nem jelentenek meglepetést, mert szükség volt további kiigazító lépésekre ahhoz, hogy a jövő évi hiánycél teljesülhessen.

A saját munkájukkal javíthatnak helyzetükön a mélyszegénységben élők a szociális földprogrammal - mondta az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán a programban résztvevők árubemutatóján kifejtette: a mintegy 1-1,5 milliónyi mélyszegénységben élő ember megsegítésére az állam évi 1,2 milliárd forintot fordít.

November 9-én folytatódnak az egyeztetések az oktatási államtitkárral - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Mendrey László az InfoRádiónak a szerdai találkozó után elmondta: a sztrájkbizottság megalakításával valószínűleg nem várják meg a következő tárgyalást, mivel nem bíznak előrelépésben.

A felsőoktatásban tanulók több mint 90 százaléka aláírta a hallgatói szerződést. Az oktatási hivatal adatai szerint elenyésző számú elsőéves döntött úgy, hogy inkább önerőből fizeti a költségeket. A végleges számok november végére várhatók.

Svájc 1,2 milliárd forinttal támogatja a magyar bíróságok biztonsági és informatikai rendszereinek fejlesztését. Az alpesi ország korábban a Belügyminisztérium, a bevándorlási hivatal és rendőrségi épületek korszerűsítésében vett részt, ezúttal pedig több mint száz, bírósági épületekben felállítandó személyi beléptető kapu, mintegy 50 röntgensugaras csomagellenőrző berendezés és ezer számítógép beszerzéséhez járul hozzá.

Leállhat a termelés a jövő héten a Gyulai Húskombinátban - tájékoztatta a dolgozókat a vezérigazgató. Ruck János a munkásgyűlésen elmondta: a cég nem tudja finanszírozni a termelést, a számlavezető bankok zárolták a kifizetéseket, a társaság hiteltartozása mintegy hárommilliárd forint.

Már kapható a patikákban az influenza elleni védőoltás. A háziorvosoknál az InfoRádió értesülése szerint legkésőbb november elejétől kérhető az oltóanyag. Idén 1,3 millió adag térítésmentes oltóanyag áll rendelkezésre a veszélyeztetettek, vagyis a krónikus betegek, a várandós nők, a gyermekek az idősek és a nagyobb közösségben dolgozók számára. Idén a vérzékenységben szenvedők is ingyen kaphatják meg a vakcinát.

Elhunyt Komár László, a zenészt 67 éves korában érte a halál Budapesten. Az énekes gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. Komár László és Nagy Tibor tavaly novemberben közösen vette át Hungaroton lemezkiadó életműdíját a magyar könnyűzenei életben betöltött kiemelkedő munkássága elismeréseként, akkor jelent meg az énekes utolsó albuma is.