MSZP: kiszámíthatatlanná vált a gazdasági és jogi környezetet

Infostart
2012. október 15. 17:49
Az MSZP szerint az elmúlt két év kormányzása kiszámíthatatlanná tette a gazdasági és jogi környezetet Magyarországon. Erről Tóbiás József frakcióvezető-helyettes beszélt parlamenti napirend előtti felszólalásában.

Tóbiás József szocialista képviselő szerint két év alatt társadalmi reménytelenség és gazdasági bizonytalanság a mérlege az eddigi kormányzásnak. Megemlítette az egykulcsos adó bevezetését, amely 500 milliárd forintot vett ki a költségvetésből, a társasági adó csökkentését, amelyről szerinte az a vállalkozások véleménye, hogy inkább legyen magasabb az adó, csak tudjanak munkát adni.

Szerinte a gazdasági szereplőknek kedvező munka törvénykönyvével és a rugalmas munkaidővel csak a modern kor rabszolgáit állították elő, a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításával pedig szintén nem indult be a gazdaság. Ezzel szemben leálltak a beruházások és csökkent az ország versenyképessége és a bérek reálértéke - tette hozzá az MSZP-s politikus, aki szerint fel kell tenni a kérdést, hogy mi lehet a probléma.

Cséfalvay Zoltán parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár válaszában elmondta, reménységre ad okot, hogy sikerült eltakarítani azoknak a romoknak a nagy részét, amiket az előző kormány hagyott. Sikerül az adósságot csökkenteni és sikerül három százalék alatt tartani a hiányt. Az államtitkár kiemelte, az előző kormány úgy kötötte meg az IMF-megállapodást, hogy annak nagy részét a mostani kormánynak kell visszafizetnie, csak idén 3,8 milliárd eurót.

Cséfalvay Zoltán szerint az MSZP a javaslatával adóemelést és a szürke gazdaság erősödését érné el.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást