"Bajnai Gordon egy sereg nélküli vezér"

Infostart
2012. október 13. 13:11
Bajnai Gordon sereg nélküli vezér - mondta az InfoRádió által megkérdezett politikai elemző. Lánczi Tamás szerint a következő hónapok a volt kormányfő és Mesterházy Attila látens párharcáról szólhatnak. Egy másik elemző, Paár Ádám szerint Bajnai nem olyan karizmatikus, mint Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc, ez pedig az előnye és a hátránya is lehet.

Versenyfutás kezdődött el, hogy ki lesz az, aki integrálni tudja a baloldali pártokat - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány vezető elemzője Lánczi Tamás szerint Bajnai Gordon tömegtámogatottságot próbál gyűjteni, ennek eszköze lehet a Milla tüntetésén való részvétele.

Abból, hogy MSZP-s, LMP-s politikusok visszafogottan nyilatkoznak Bajnai Gordon esetleges visszatérésével kapcsolatban, Lánczi Tamás arra következtet, hogy van egy későbbi megegyezési hajlandóságuk.

A vezető elemző szerint minden jelölt próbál a maga számára legkedvezőbb pozíciót kialakítani, és a következő fél-egy év a volt kormányfő és Mesterházy Attila látens párharcáról szólhat. A baloldalnak a választások előtt fél-háromnegyed évvel el kell döntenie, hogy kivel akar indulni - tette hozzá.

Bajnai Gordon egy sereg nélküli vezér, ezért is jön kapóra az október 23-i rendezvény, amelyen a megszólalási lehetőség mellett tömeget is fel tud mutatni maga mellett - vélekedett Lánczi Tamás, aki szerint a volt miniszterelnök a következő időszakban megpróbálja magát elfogadtatni a baloldali szavazókkal.

A Méltányosság Politikaelemző központ elemzője, Paár Ádám nem ért egyet Gyurcsány Ferenccel abban, hogy Bajnai Gordon hibát követ el, ha a Milla tüntetésén jelenti be visszatérését. Ha az egykori miniszterelnök elindul a kormányfőjelöltségért, akkor minden alkalmat meg kell ragadnia ahhoz, hogy megmutatkozzon - emelte ki.

Az elemző szerint benne van a pakliban, hogy túl korán lép ki, és elvérzik, de ez attól is függ, hogy az MSZP és az LMP mennyire hajlandó támogatni Bajnai Gordont.

Paár Ádám szerint Bajnai Gordon visszatéréséhez nincs szükség pártra. A Haza és Haladás alapítványi hátterére támaszkodva meg tud fogni olyan választókat, akik stabil, szakpolitikai szempontú kormányzást szeretnének - vélekedett.

Az elemző arról is beszélt, hogy a volt miniszterelnök nem olyan karizmatikus, mint Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc, ez az előnye és a hátránya is lehet.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Paár Ádám
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lánczi Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást